New Yorkban szépített a San Antonio
A San Antonio Spurs 115-111-re nyert New Yorkban, így 2-1-re szépített az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság nagydöntőjében.
Fotó:
TASR / AP
A texasiak szinte végig vezettek, már 12 ponttal is elhúztak és az izgalmas hajrából is ők jöttek ki jobban. A vendégek vezére ezúttal is az olimpiai ezüstérmes francia Victor Wembanyama volt 32 ponttal, míg a sorozatban 13 győzelem után alulmaradt Kicksben Jalen Brunson ugyanennyit dobott.
A New York-i klub 27 év után jutott be ismét a fináléba,
s a híres Madison Square Gardenben ott volt Donald Trump amerikai elnök is, aki első hivatalban lévő államfőként látogatott ki NBA-meccsre. A New York-i közönség hangos pfújolással fogadta - részben a minden addiginál szigorúbb biztonsági intézkedések miatt.
Az továbbra is a Spurs ellen szól, hogy még egyetlen csapat sem vesztette el a finálét akkor, ha az első két meccsen győzött vendégként.