2022. január 27., 17:06

Népszavazás dönthet a barcelonai téli olimpia rendezéséről

Katalóniában népszavazás dönthet arról, hogy Barcelona központtal pályázzanak-e a 2030-as téli olimpiára, amelyet a Pireneusokban rendeznének meg.

téli olimpia
Illusztrációs felvétel
Fotó: unsplash.com
Még ebben az évben referendumot tartunk, hogy legyen-e nyolc év múlva nálunk téli olimpia és paralimpia,

benyújtsuk-e jelentkezésünket a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak” - jelentette ki Katalónia elnökségi minisztere. Laura Vilagr szerint még nyár előtt sor kerülhet a voksolásra, és az ötkarikás projekt csak akkor folytatódhat, ha a résztvevők igennel szavaznak.

Az insidethegames.biz anyaga szerint a spanyolországi autonóm közösség illetékese elárulta, hogy

a népszavazáson a téli olimpia és paralimpia rendezésében közvetlenül vagy közvetve érintett 77 spanyol település lakosai vehetnek részt, mintegy 63 ezren.

Katalónia mellett többek között Németország és Ukrajna is jelezte már érdeklődését a 2030-as téli játékok iránt, de hírek szerint otthont adna az eseménynek Japánból Szapporó és a 2010-es kanadai házigazda, Vancouver is. Az Egyesült Államokból a 2002-es rendező Salt Lake City ugyancsak kilátásba helyezte korábban, hogy 2030-ban vagy 2034-ben újra vendégül látná a téli sportágak első számú világeseményét.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.