2021. szeptember 14., 10:48

Nem tudni, hogy alakul Vettel jövője, de a csapat bízik a maradásában

Lawrence Stroll, a Forma-1-es Aston Martin csapat tulajdonosa bízik abban, hogy náluk marad a német Sebastian Vettel.

Sebastian Vettel Aston Martin
Fotó: TASR/AP

A kanadai milliárdos kedden elmondta, hogy Silverstone-ban megkezdték az új F1-es gyáruk építését, majd utalt a négyszeres világbajnok pilóta jövőjére.

Elégedettek vagyunk Sebastiannal, és eltökélt szándékunk, hogy jövőre, majd azt követően is vele folytassuk

 - mondta a tulajdonos.

A 34 éves Vettel 2010 és 2013 között négy vb-címet nyert a Red Bull pilótájaként, majd a Ferrarihoz szerződött, amelyet tavaly - két vb-ezüsttel és egy vb-bronzéremmel a tarsolyában - hagyott el.

Az Aston Martinhoz idén csatlakozott, a csapattal hosszabb távra szóló, egyes sajtóhírek szerint viszont 1+1 éves szerződést kötött.

A vb-pontversenyben 14 futam után - még 8 van hátra az idényből - 35 ponttal a 12. helyen áll, 11 ponttal és egy helyezéssel megelőzve csapattársát, Lance Strollt.

A nemzetközi sajtó arról is gyakran írt a közelmúltban, hogy Vettel viszonya nem éppen felhőtlen a tulajdonos fiával, és

miután a német pilóta nem az általa elvárt szinten teljesít, már az is megfordult a fejében, hogy a szezon végén visszavonul.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.