2022. május 18., 21:02

Nem sikerült a bravúr a HC DAC-nak, a Iuventa Nagymihály megvédte bajnoki címét

A női kézilabda-bajnokság (MOL Liga) szlovák bajnoki rájátszásának döntőjében a második mérkőzésre került sor. A címvédő Iuventa Nagymihály vasárnap hazai pályán győzött, így előnnyel érkeztek a HC DAC otthonába. A csallóközi sárga-kékeknek mindenképpen győzniük kellett, hogy kivívják a mindent eldöntő harmadik mérkőzést.

HC DAC
Fotó: hcdac.sk

Győzelmi kényszerben lépett pályára a dunaszerdahelyi női kézilabdacsapat a szlovák bajnoki rájátszás fináléjában. A dunaszerdahelyi városi sportcsarnokban a finálé második felvonására került sor.

Mint arról beszámoltunk, a 13-szoros bajnok Iuventa Nagymihály vasárnap egy fordulatos mérkőzésen legyőzte a dunaszerdahelyi együttest, így kedvező helyzetből várhatták a döntő második összecsapását.

A zempléniek jól is kezdtek a rivális DAC otthonában, a mérkőzés negyedik percében már három góllal 4-1-re is vezetett címvédő Iuventa. Ezt követően egy hosszabb gólcsend következett, majd a hazai együttes elkezdett faragni hátrányából, ami a 11. percre egy gólra csökkent. Bízikék ezt követően közel hat percig képtelenek voltak betalálni a címvédő zempléni együttes hálójába, ami döntőnek bizonyult a mérkőzés alakulása szempontjából, ugyanis ezen időszak alatt a nagymihályiak sorozatban négy gólt is szereztek és ötgólosra növelték előnyüket. A jóval rutinosabb nagymihályi együttes pedig az első játékrész hajrájában is megőrizte előnyét, sőt már hat góllal is megléptek a zempléniek.

Fordulást követően sem tudott mit kezdeni ellenfelével a dunaszerdahelyi együttes, akik jóval koncentráltabban kézilabdáztak.

A mérkőzés 36. percében már tetemes kilencgólos előnyt dolgoztak ki a nagymihályiak, ami lényegében el is döntötte a bajnoki cím sorsát.

A címvédő zempléniek előnye egyre csak nőtt, a hazaiak nem nagyon tudták tartani a tempót a 13-szoros szlovák bajnokkal. Bő negyedórával a vége előtt már 11 góllal is vezettek a nagymihályiak, ami a végére 12 gólosra nőtt. A vendég zempléniek szinte végig vezetve sima győzelemmel zsebelték be újabb bajnoki elsőségüket, immáron tizennegyedik alkalommal lett szlovák bajnok a Iuventa Nagymihály.

Ne feledkezünk meg azonban dunaszerdahelyi lányokról, hiszen ezúttal is jár a dicséret a csapatnak, a klub története második szlovák bajnoki ezüstéremét szerezte meg.

Ugyan a két csapat között még megvan a különbség, de látszik, jó úton halad a dunaszerdahelyi klub és már csak idő kérdése, hogy beérjen a kemény munka és bajnoki címet ünneplhessen a DAC-család.

MOL Liga, szlovák bajnoki rájátszás, döntő, 2. mérkőzés:

HC DAC Dunaszerdahely – Iuventa Nagymihály 19-31 (9-15)

A DAC gólszerzői: Élő Beatrix 8, Sári Barbara 6, Bízik Réka 1, Pénzes Mónika 1, Natália Némethová 1, Kristína Pastorková 1, Erika Rajnohová 1.

A szlovák bajnoki párharcot 2-0-s összesítéssel a Iuventa Nagymihály nyerte meg.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.