2023. április 9., 11:31

Nem lesz címvédés, az elődöntőben búcsúztak a komáromi röplabdázók

Sorozatban két bajnoki cím után nem sikerült kiharcolni a rájtszás fináléját a komáromi férfi röplabdacsapatnak. A címvédő Duna-partiak az egyik fél három győzelméig tartó párharcban 3-1-re maradtak alul az Eperjessel szemben a nyert mérkőzéseket tekintve.

röplabda
Fotó: vkspartak.sk

A komáromiak szombat este az egyenlítésért léptek pályára az eperjesiek otthonában, de a házigazdák kihasználták a hazai pálya előnyét, és három szetttben legyőzték a címvédő komáromiakat, bejutotva a fináléba.

A közelmúltban nagyon kiélezett mérkőzéseket játszottak a csapatok. Elég, ha csak visszagondolunk a Szlovák Kupa fináléjára, ahol a Duna-partiak kétszettes előnyből kaptak ki az Eperjestől.

A párharc negyedik mérkőzése is nagy csatát hozott, a fordulatos első játszmában végig nagyon szorosan alakult az eredmény. A címvédő komáromiaknak szettlabdájuk is volt, de nem tudtak élni a lehetőséggel, az eperjesiek pedig megfordították az első szettet.

A folytatásban a házigazda Eperjes akarata érvényesült, így a második szettet nagy fölénnyel 25-13-ra nyerték a házigazdák, akik ezzel egy játszmára kerültek a finálétól. A harmadik szettben a címvédő Duna-partiak küzdöttek a szépítésért, de nem tudták szorosabbá tenni a találkozót a végig konceltráltabban játszó Eperjes ellen.

Győzelmével a keleti gárda jutott a rájátszás fináléjába, így a komáromiaknak nem sikerült megvédenie címüket, de búslakodásra így sincs oka a komáromiaknak, hiszen egy mozgalmas idényt teljesítettek a Duna-partiak nemzetközi kupaszerepléssel és Szlovák Kupa-döntővel, ami további tapasztalatokkal gazdagította a csapatot.

Fontos megyjegyezni, az idei bajnoki mezőny nagyon kiegyenlített, hiszen ezt bizonyítja az a tény is, hogy az alapszakasz győztese, a Miava hiába remekelt az alapszakasz során, nem tudták kiharcolni a döntőbe jutást. A komáromiak így a bronzért mérkőzhetnek meg a Miava együttesével.

Férfi röplabda-bajnokság (Niké Extraliga), rájátszás, elődöntő, 4.mérkőzés:
VK MIRAD UNIPO Eperjes – Rieker UJS Komárom 3-0 (27-25, 25-13, 25-20)

Az egyik fél három győzelméig tartó párharcot az Eperjes nyerte 3-1-re.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.