Nem elég túlélni az elitben

A tavalyi bennmaradás után sokan már nem egyszeri bravúrként, hanem elvárásként beszélnek erről. Ön szerint mennyire reális ez?

Nyilván fontos kérdés, hogy bennmaradunk-e vagy sem, de szerintem nem lenne korrekt, ha csak ennek alapján értékelnénk a csapatot. A tavalyi világbajnokságból rengeteg pozitívumot vihettünk magunkkal, ugyanakkor voltak hiányosságok is. Feljutóként érkeztünk az A-csoportba, egy új stábbal, és ennek ellenére sikerült bennmaradni, ami óriási siker. Ugyanakkor azt is látjuk, hogy bizonyos mérkőzéseken, bizonyos periódusokban sokkal jobb teljesítményre voltunk képesek annál, mint amit összességében mutattunk. Voltak olyan játékelemek, amelyekkel elégedettek voltunk, és voltak olyanok is, amelyekkel kevésbé. Éppen ezért én az idei világbajnokságot sem kizárólag a bennmaradás alapján fogom megítélni. Természetesen azért dolgozunk, de fontosabb, hogy lássuk az előrelépést. Azt szeretnénk, hogy a csapat jobb legyen, mint tavaly volt.

Egy éve lapunknak azt mondta, hogy hosszú távon akár a top nyolcba kerülés is reális cél lehet a magyar válogatott számára. Ausztria már közel került ehhez. Mi kell ahhoz, hogy Magyarország is eljusson erre a szintre?

Ahhoz, hogy közelebb kerüljünk a nálunk erősebb válogatottakhoz, minél több mérkőzést kell játszanunk ezen a szinten. Erre máshol nem lehet felkészülni. A játékosaink a klubbajnokságokban nem találkoznak rendszeresen ilyen intenzitással és ilyen minőségű hokival. Ha fejlődni akarunk, akkor benn kell maradnunk az elitben. Ilyen értelemben a fejlődés és az eredményesség kéz a kézben jár. Annak köszönhetően, hogy tavaly sikerült bennmaradni, a magyar válogatott idén körülbelül húsz-huszonöt A-csoportos szintű mérkőzést játszhat. Ide tartoznak a vb-felkészülési meccsek, az Európai Nemzetek Kupája és maga a világbajnokság is. Ez teljesen más szintű kihívás elé állítja a játékosokat. Más a tempó, mások az elvárások, mások a sztenderdek. Ezek húznak bennünket felfelé. A másik fontos tényező, hogy most már két év munkája van ebben a rendszerben. Több mint hatvan játékost forgattunk meg a programban, ami korábban nem igazán volt jellemző a magyar válogatottra. Ebből nemcsak a válogatott profitál, hanem hosszú távon a klubok és a magyar jégkorong egésze is. A tavalyi bennmaradás egyik legnagyobb jelentősége az, hogy az ott megszerzett tapasztalatok most is érvényesek. Korábban mindig az történt, hogy feljutottunk, kiestünk, majd évekkel később egy teljesen más közeg próbálkozott újra. Most viszont ugyanaz a szűkebb mag dolgozhat tovább ugyanazokkal a tapasztalatokkal.

A fejlődés szempontjából nyilván fontos, hogy erősebb ellenfelek ellen játszanak, de ezek a mérkőzések sokszor vereséggel végződnek. Hogyan lehet ezt mentálisan kezelni?

Erről rengeteget beszélünk a játékosokkal és a stábbal is. Nemcsak a mérkőzések után, hanem az edzéseken is folyamatosan próbáljuk kizökkenteni őket a komfortzónából. A cél az, hogy gyorsabban, pontosabban, nagyobb intenzitással kelljen döntéseket hozniuk. Ez néha frusztráló, de a játékosok pontosan értik, hogy miért csináljuk. A napokban is beszéltünk erről a dániai felkészülési túra után. Volt olyan mérkőzés, ahol jól játszottunk, bizonyos szakaszokban jobbak voltunk az ellenfélnél, mégis vereséget szenvedtünk. A játékosok ugyanakkor megértik, hogy ebből lehet tanulni. Attól, hogy legyőzünk egy nálunk gyengébb csapatot, nem feltétlenül leszünk jobbak. A mi feladatunk az, hogy minden mérkőzés után, akár nyerünk, akár veszítünk, megtaláljuk azokat a pontokat, ahol előre tudunk lépni.

Az idei világbajnokságon a magyar válogatott Finnországgal, Ausztriával, Nagy-Britanniával, Németországgal, Svájccal, az Egyesült Államokkal és Lettországgal találkozik. Sokan a britek elleni mérkőzést tartják kulcsfontosságúnak. Ön is így látja?

Tavaly is azt mondtam, hogy nem lehet úgy nekivágni egy világbajnokságnak, hogy hat meccsen csak túlélni próbálunk, majd egyetlen találkozón odatesszük magunkat. Ez rövid távú gondolkodás lenne. Nekünk sokkal többet kell kihoznunk ebből a tornából. A bennmaradás lehet egy következmény, de nem lehet az egyetlen cél. A tavalyi vb-n például a norvégok elleni mérkőzés kimondottan bosszantó volt. Egygólos vereséget szenvedtünk, pedig jól játszottunk. A svájciak és a dánok ellen is úgy éreztem, hogy több volt bennünk. A lebonyolítás ráadásul nem kedvez a kisebb válogatottaknak. Nagyon nehéz felvenni a versenyt a topcsapatokkal, különösen akkor, amikor egyik nap este játszol, másnap pedig már újra jégre kell lépned egy pihentebb ellenféllel szemben. Ezzel együtt azt szeretném látni, hogy a világbajnokság ne arról szóljon, hogy egyetlen mérkőzést kell megnyerni. Több olyan ellenfél is van, amely ellen a lehető legjobb játékunkkal versenyképesek lehetünk.

Mit mutatott meg a felkészülési időszak?

Már önmagában az sokat elmond a magyar jégkorong fejlődéséről, hogy egyszerre két válogatottat tudtunk kiállítani. Ez tíz évvel ezelőtt még elképzelhetetlen lett volna. Az egyik csapat Japán ellen játszott szoros mérkőzést, miközben a másik Svájccal találkozott. Az eredmény nem minden esetben nézett ki jól, de a játékkép sokszor biztató volt. Ez egyértelmű visszajelzés arról, hogy jó irányba halad a magyar jégkorong. Persze ez a kettős program óriási terhet rótt mindenkire, játékosokra, edzőkre és a háttérstábra is. Ráadásul a svájci lehetőség később jött, így menet közben kellett átalakítanunk a felkészülést. Most már leszűkült a keret, kevesebb játékossal dolgozunk, viszont sokkal fókuszáltabban.

Korábban többször hangsúlyozta, hogy bátran állítja játékba a fiatalokat. Milyen szerepük lehet most?

Próbálunk minél több fiatalnak lehetőséget adni, de ezen a szinten már az a legfontosabb kérdés, hogy ki tudja a leginkább segíteni a csapatot. Célunk továbbra is az, hogy bennmaradjunk az elitben, ehhez pedig olyan játékosokra van szükség, akik fizikálisan és mentálisan is bírják ezt a terhelést.

A rutinos játékosok közül többen visszatérnek a világbajnokságra. Mit jelenthet a csapat számára Sofron István, Galló Vilmos vagy éppen Bartalis István jelenléte?

Mindannyian nagyon fontos játékosok. Ide sorolhatjuk Sebők Balázst és Stipsicz Bencét is. Sofron Istvánnak sérülésekkel nehezített szezonja volt, emiatt különösen motivált. Ez látszik rajta a mindennapokban is. Bartalis István szintén komoly sérülésből tér vissza, ráadásul úgy mint Sofinak, tavaly ki kellett hagynia a világbajnokságot. Galló Vilmos pedig fantasztikus idényt fut finn klubcsapatával, a KooKoo-val bejutottak a döntőbe. Egy ilyen játékos nemcsak szakmailag ad sokat, hanem mentálisan is nagyon fontos a csapat számára.

A kapusposzt mindig kulcskérdés. Továbbra is Bálizs Bence számít az első számú kapusnak?

Én nem szeretem kijelölni az első és második számú kapust. Nekünk az a fontos, hogy legyen egy erős kapuscsapatunk. Mindig annak fogunk lehetőséget adni, akit az adott helyzetben a legalkalmasabbnak érzünk.

Mennyire fontos ezen a szinten a mentális felkészítés? Igaz az az állítás, hogy egy szövetségi kapitánynak ma már részben pszichológusnak is kell lennie?

A legfontosabb a megfelelő célkitűzés. Olyan célokat kell találni, amelyek közös irányba viszik a csapatot. A mi esetünkben nem lehet kizárólag az eredményjelzőből kiindulni. Ez egy folyamat, amelyben lesznek győzelmek és vereségek is. Összeségében az a lényeg, hogy hosszú távon javuljon az arány. 2024-ben, amikor átvettem a válogatottat, ez volt az egyik legnagyobb kihívás: hogyan tudunk együtt, közösségként fejlődni.

Az érsekújvári időszakára sokan a mai napig elismeréssel emlékeznek. Mit adott önnek szakmailag és emberileg a szlovákiai közeg?

Nagyon nagy szeretettel gondolok vissza azokra az évekre. Szeretem a szlovák Extraligát, szerintem sokkal jobb liga annál, mint ahogyan sokan látják. Nagyon sokat kaptam az ottani játékosoktól, kluboktól és természetesen az érsekújvári szervezettől is. Szlovákiában a jégkorongnak egészen más hagyománya van. A csehszlovák időszakban a világ élvonalába tartoztak, és ez a kultúra ma is érezhető. Egészen más közegben nő fel egy szlovák gyerek, aki azt látja, hogy az adott pályáról már többen kijutottak az NHL-be. Magyarországon ez a folyamat még csak most kezd kialakulni. Egy magyar kisfiú számára az NHL még mindig távoli álom, mert nem lát maga körül olyan példákat, mint egy trencséni, nyitrai vagy besztercebányai gyerek, aki azt tapasztalja, hogy ugyanarról a pályáról már jutottak el játékosok a világ legjobb bajnokságába.

A szlovák jégkorong az elmúlt években ismét komoly eredményeket ért el. Hogyan tekint erre a fejlődésre? Meríthet Magyarország a szomszédos Szlovákia sikereiből?

Kiemelten figyelem a szlovák jégkorong fejlődését és az elmúlt évek eredményeit is. A pekingi olimpia különösen nagy élmény volt számukra, hiszen a szlovák válogatott történelmi helyezést ért el, bronzérmet szerzett. Azóta is látszik, hogy nagyon erős generációk nőnek fel, és az idei milánói ötkarikás játékokon is sikeresek voltak, hiszen a negyedik helyen végeztek. Az idei U18-as világbajnoki ezüstérem, az U20-as válogatott teljesítménye, illetve az, ahogyan a szlovák hoki folyamatosan termeli ki a tehetségeket, mind azt mutatja, hogy jó úton járnak. Jó értelemben véve irigységgel tekintek a szlovákokra és minden meccsen nekik szurkolok, kivéve, ha én ülök a pad másik oldalán.

Többször beszélt arról is, hogy a kisebb hokinemzetek a regionális együttműködésekből profitálhatnak. Magyarország ebből a szempontból hol tart?

A nagy képet nézve az is érdekes, hogy sok olyan ország van Európában, amely részben a szomszédaival együtt fejlődött. Norvégia és Dánia, Ausztria és Svájc, vagy éppen Szlovákia és Csehország között nagyon erős szakmai kapcsolatok alakultak ki. Magyarország ebből a szempontból egy kicsit más helyzetben van. Nekünk talán még hiányzik ez a fajta szimbiózis, pedig hosszú távon nagyon fontos lenne megtalálni azokat a pontokat, ahol kölcsönösen tudnánk segíteni egymást a környező országokkal. Én hiszek abban, hogy ebben még komoly tartalékok vannak. Az én generációm volt az első, amelyik A-csoportos világbajnokságon játszott, és most ezek a játékosok edzőként próbálják továbbadni a tapasztalataikat.

Lát esélyt arra, hogy a magyar jégkorong hosszabb, vagy rövidebb távon felzárkózzon Ausztriához vagy Szlovákiához?

 Mindenképpen látok erre lehetőséget. Ausztriával például már most is vannak együttműködések az utánpótlásban. Én abban bízom, hogy a jövőben olyan partnerségek alakulhatnak ki, amelyekből mindenki profitál. A következő fontos lépés az lehet, hogy Magyarország stabil A-csoportos országgá váljon. Aztán egyszer talán eljöhet az első magyar NHL-játékos, vagy akár egy olimpiai szereplés is.

Úgy tudom, önnek vannak személyes kötődései is Szlovákiához. Ez mit jelent pontosan?

Így igaz, én személyesen is kötődöm a Felvidékhez, Szlovákiához. A nagypapám Kassán született, még gyerekkorában költözött a család Budapestre. Talán ezért is éreztem mindig egyfajta személyes kapcsolódást is Szlovákiához.

Szurkolók és játékosok Szapporó hőseként is tekintenek önre. Mit őriz abból az időszakból?

Őszintén szólva játékosként sokáig nem is gondoltunk arra, hogy egyszer A-csoportos világbajnokságon szerepelhetünk. Ez akkoriban nagyon távoli álomnak tűnt. 2002 körül kezdtük először érezni, hogy talán egyszer elérhető lehet a feljutás. Aztán végül minden összeállt.

Mikor fogalmazódott meg önben komolyabban, hogy edzőként is a válogatott közelébe kerülhet?

Engem mindig érdekelt az edzősködés. Ha jobban belegondolok, ma már úgy érzem, jobban kiteljesedem edzőként, mint játékosként. Nagyon szerettem játszani, de az edzői munka valahogy közelebb áll hozzám. A szlovák Extraliga például gyerekkoromban egy távoli, elérhetetlen világnak tűnt. Emlékszem, síelésből hazafelé édesapámmal gyakran megálltunk egy-egy meccsre Besztercebányán vagy Liptószentmiklóson. Akkor biztosan nem gondoltam, hogy egyszer vezetőedző leszek. Talán éppen ezért éltem meg akkora kiváltságként a szlovákiai edzői időszakomat.

Közvetlenül a világbajnokság előtt vagyunk. Milyen eredménnyel lenne elégedett?

Azt szeretném látni, hogy a csapat előrébb tart, mint tavaly. A velünk hasonló erősségű riválisainkkal jó mérkőzéseket kell játszanunk. Szeretném, ha legalább annyi győzelmet szereznénk, mint egy évvel ezelőtt és játékban kerüljünk közelebb a topválogatottakhoz. Ha viszont eredményekben is meg kell fogalmaznom az elvárásaimat, akkor azt mondom: többet szeretnék egyetlen győzelemnél. Azt is kívánom, hogy azok ellen a csapatok ellen is vállalható mérkőzéseket játsszunk, amelyek a papírforma szerint jóval előttünk járnak.

 

CV:

Majoross Gergely (1979) jégkorongozó, edző pályafutását a Ferencváros utánpótláscsapatában kezdte, 2008-ban tagja volt a szapporói divízió 1-es világbajnokságon diadalmaskodó válogatottnak. 2014 és 2015 között a Miskolci Jegesmedvék, 2015 és 2020 között a MAC Budapest, 2021 és 2023 között a HC Nové Zámky vezetőedzője, csapatát kétszer a rájátszásba vezette. A 2023–2024-es szezonban a német másodosztályban szereplő Ravensburg Towerstars csapatát irányította. 2013 és 2020 között a felnőtt férfiválogatott másodedzője, majd 2024 májusa óta a nemzeti csapat szövetségi kapitánya. Nős, három gyermek édesapja.