2024. január 14., 18:21

Negyedik lett a magyar férfi váltó a gyorskorcsolya Európa-bajnokságon

Negyedik lett a magyar férfi váltó vasárnap a rövidpályás gyorskorcsolyázók gdanski Európa-bajnokságán.

Hatodik lett Magyarország
Nógrádi Bence
Fotó: MTI

A Bontovics Balázs, Jászapáti Péter, Nógrádi Bence, Tiborcz Dániel összeállítású kvartett szombaton parádés versenyzéssel, egy utolsó körös előzéssel került a fináléba, ráadásul az egyik esélyes olaszokat kiejtve annak köszönhetően, hogy Jászapáti maga mögé utasította a mindhárom egyéni versenyszámot megnyerő Pietro Sighelt.

A finálé első harmadában a magyar kvartett a harmadik pozícióban "utazott" a belgák és a lengyelek mögött, aztán nagyjából féltávnál rövid időre élre is állt, csakhogy ekkor a végig utolsó helyen korcsolyázó címvédő holland négyes begyújtotta a rakétákat és hamar átvette a vezetést. A csatározásokban az utolsó pozícióba esett vissza a magyar négyes, amely kissé le is szakadt, de a hajrára visszaküzdötte magát, sőt a lengyeleket meg is előzte a bronzért vívott csatában. Az utolsó embereknél miközben Jászapáti a pozícióját próbálta védeni, kicsúszott és magával sodorta riválisát. Végül a hollandok nagy csatában győztek a belgák előtt, és mivel a lengyelek is a magyarok előtt értek célba, nem volt szükség kizárásra sem.

A 3000 méteres női és a 2000 méteres vegyes váltó egyaránt a kisdöntőben volt érdekelt, előbbi Bácskai Sára Luca, Somodi Maja, Sziliczei-Német Rebeka és Tóth Eszter összeállításban nagyon magabiztos versenyzéssel megnyerte a futamát, így összesítésben ötödik lett. Ennél alig végzett rosszabbul a Bácskai, Sziliczei-Német, Nógrádi és Tiborcz alkotta vegyes staféta, amely a franciák mögött második lett a futamában, azaz összességében hatodikként zárt. A női és a vegyes négyeseknél egyaránt megvédte címét Hollandia.

Egyéniben Jászapáti Péterhez fűződött a vasárnap legjobb magyar teljesítménye, ugyanis 1000 méteren a negyed- és az elődöntőből is futammásodikként ment tovább. A hatfős fináléban végig a mezőny végén helyezkedett, szinte végig libasorban korcsolyáztak a versenyzők, csak az utolsó három körre élénkült meg a futam, amelyben végül egy riválisát előzte meg a magyar tehetség, így ötödikként végzett. Az aranyérmet ahogy szombaton 500 és 1500 méteren, úgy a középső távon is az olasz Sighel szerezte meg, ezúttal a brit Niall Treacy és a belga Stijn Desmet előtt.

A nőknél Somodi és Bácskai a negyeddöntőben búcsúzott, így előbbi 11., utóbbi pedig 13. helyen végzett, míg a vegyes váltóval olimpiai bronzérmes Kónya Zsófia ugyan bekerült az elődöntőbe, de ott és később a kisdöntőben is utolsó lett, így tizedikként zárt. A fináléban a belga Hanne Desmet megvédte a címét.

A magyarok Sziliczei-Német 1500 méteren nyert szombati bronzérmének köszönhetően folytatták a 2006 óta tartó jó sorozatukat, ugyanis azóta minden kontinensviadalon volt dobogós helyezésük.

A sportág idénye februárban a világkupa-sorozat két európai állomásával folytatódik, majd márciusban a rotterdami világbajnoksággal zárul.

Eredmények:

férfi 1000 m, Európa-bajnok:

Pietro Sighel (Olaszország) 1:26.008 perc
2. Niall Treacy (Nagy-Britannia) 2:26.111
3. Stijn Desmet (Belgium) 2:26.151
...5. Jászapáti Péter 1:26.585
...38. Bontovics Balázs és Tiborcz Dániel

férfi 5000 méteres váltó, Európa-bajnok:

Hollandia (Teun Boer, Itzhak de Laat, Friso Emons, Kay Huisman) 7:24.370 perc
2. Belgium (Stijn Desmet, Adriaan Dewagtere, Ward Petre, Warre van Damme) 7:24.393
3. Lengyelország (Lukasz Kuczynski, Michal Niewinski, Felix Pigeon, Diane Sellier) 7:30.056
4. Magyarország (Bontovics Balázs, Jászapáti Péter, Nógrádi Bence, Tiborcz Dániel) 7:34.257

női 1000 m, Európa-bajnok:

Hanne Desmet (Belgium) 1:33.675
2. Selma Poutsma (Hollandia) 1:34.293
3. Xandra Velzeboer (Hollandia) 1:34.453
...10. Kónya Zsófia
11. Somodi Maja
...13. Bácskai Sára Luca

női 3000 méteres váltó, Európa-bajnok:

Hollandia (Selma Poutsma, Yara van Kerkhof, Diede van Oorschot, Xandra Velzeboer) 4:14.234 perc
2. Olaszország (Chiara Betti, Elisa Confortola, Gloria Ioriatti, Arianna Sighel) 4:14.426
3. Franciaország (Berenice Comby, Gwendoline Daudet, Aurelie Leveque, Cloe Ollivier) 4:18.934
...5. Magyarország (Bácskai Sára Luca, Kónya Zsófia, Sziliczei-Német Rebeka, Somodi Maja, Tóth Eszter)

2000 méteres vegyes váltó, Európa-bajnok:

Hollandia (Teun Boer, Kay Huisman, Selma Poutsma, Xandra Velzeboer) 2:41.376 perc
2. Lengyelország (Nikola Mazur, Michal Niewinski, Diane Sellier, Kamila Stormowska) 2:41.385
3. Belgium (Tineke den Dulk, Hanne Desmet, Stijn Desmet, Adriaan Dewagtere) 2:41.474
...6. Magyarország (Bácskai Sára Luca, Sziliczei-Német Rebeka, Kónya Zsófia, Nógrádi Bence, Tiborcz Dániel)

Magyarország az éremtáblázaton holtversenyben a hatodik helyen végzett:

A gdanski rövidpályás gyorskorcsolya Európa-bajnokság éremtáblázata:
                          arany   ezüst   bronz
Hollandia            4       4       2
Olaszország       4       2       -
Belgium              1       1       4
Lengyelország     -       1       1
Nagy-Britannia    -       1       -
Franciaország     -       -       1
Magyarország     -       -       1


 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.