2019. április 9., 14:13

Négy közé jutna a vb-n a Palancsa, Kiss curlingpáros

A legjobb négy közé jutást célozza meg a 2013-ban és 2015-ben vb-aranyérmes Palancsa Dorottya, Kiss Zsolt kettős a curling vegyespáros-világbajnokságon.

carling
Fotó: MTI

A keddi sajtónyilvános edzés után Kiss Zsolt hangsúlyozta: bár a 2016-os és 2017-es viadal nem úgy sikerült számukra, ahogyan elképzelték - a 13. helyen zártak -, az idei világkupa-sorozatban jó eredményeket értek el, így bizakodva várják a norvégiai Stavangerben április 20-án kezdődő vb-t.

A minimális cél, hogy jussunk be a legjobb tizenhat közé, mert ha ez sikerül, akkor jövőre biztosan az A-divízióban indulhatunk a vb-n”

– fogalmazott Kiss Zsolt, aki hozzáfűzte: a 2020-as és 2021-es világbajnokságon elért eredmények alapján tíz páros vehet majd részt a 2022-es pekingi téli olimpián.

Az UTE 30 esztendős versenyzője felidézte, hogy az országos bajnokság óta rendezett négy világkupa-verseny mindegyikén az első négyben végeztek.

„Pozsonyban nyertünk, Budapesten másodikak, Tallinnban harmadikok lettünk” – sorolta az idény főbb eseményeit Kiss. A magyar bajnok páros férfi tagja szerint bőven akadtak jó momentumaik ezeken a versenyeken, a hullámvölgyekből pedig tanultak, és most már tudják, hogyan kezeljék azokat.

Palancsa Dorottya még bizakodóbb: ő abban reménykedik, hogy Stavangerben újra sikerül felállniuk a dobogóra. Optimizmusát azzal indokolta a 23 éves versenyző, hogy Kiss Zsolttal már hét és fél éve együtt dolgoznak, és olyan jó kapcsolat alakult ki közöttük, mintha testvérek lennének.

A vegyespáros curling először 2018-ban, Phjongcshangban szerepelt a téli ötkarikás játékokon. Akkor magyar kettős nem jutott ki, így Peking lehet az első olyan olimpia, melyen magyar egység is indul ebben a versenyszámban.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.