2020. június 30., 17:10

Nagyon csalódottak a győriek

Az Európai Kézilabda Szövetség törölte a 2019/2020. évi DELO WOMEN’S EHF Bajnokok Ligája döntő hétvégéjét, amelyre 2020. szeptember 3-6. között került volna sor Budapesten. A negyeddöntőből a részvételt a címvédő Győri Audi ETO is jó eséllyel harcolhatta volna ki.

Győri Audi ETO KC
Fotó: MTI / Kovács Tamás

„Nem akartam elhinni, mikor először meghallottam a hírt” – nyilatkozta a klub honlapján Dr. Bartha Csaba elnök. Az EHF törlésről szóló döntése kihatással van a Győri Audi ETO KC keretére is. Katarina Bulatovic, aki csak a FINAL4 miatt vállalt még pár hónapot, most végleg befejezi karrierjét. A klub és a játékos közösen megegyezett, hogy július 1-től érvényes szerződése nem lép hatályba. 

"A hányattatott sorsú 2019/20-as szezonból sokáig úgy tűnt, hogy csak a budapesti FINAL4 marad, amivel eredményt lehet elérni, miután a magyar bajnokságot törölte az MKSZ, a Magyar Kupát pedig el sem kezdtük. Azért is bíztunk benne, hogy lesz négyes döntő mert a vírushelyzet alakulása is bizakodásra adott okot. Gyakorlatilag az volt a kérdés, hogy 8 vagy csak 4 csapattal rendezik meg az eseményt, illetve az, hogy szeptemberben vagy esetleg október végén. Ehhez képest az egész rendezvény törlésre került. Furcsállom, hogy a pandémia csúcspontján csak halasztásokról hozott döntést az EHF, most azonban 10 héttel a döntő előtt véglegesen törölte. Arról sem esett szó, hogy miért nem lehetett a későbbi, októberi időpontban megrendezni a finálét. Nyilván tisztában vagyunk mi is az egészségügyi kockázatokkal, és jómagam is úgy vélem, hogy a résztvevők egészségének megőrzése a legfontosabb. Azonban azt furcsállom, hogy egy héttel a most törlésre került FINAL4 után az EHF közleménye szerint elrajtolhat az új szezon. Bízom benne, hogy az EHF Végrehajtó Bizottsága minden információ birtokában helyes döntést hozott. A helyzetünkön azonban ez nem sokat segít, hiszen gyakorlatilag el kell fogadnunk az elfogadhatatlant, mely hatással egyrészt a játékoskeretünkre, másrészt sportszakmai és gazdasági terveinkre is” – foglalta össze a helyzetet a klubelnök.

A döntés, azaz a DELO WOMEN’S EHF FINAL4 2020 és a BL-negyeddöntők törlése semmiféle kihatással nincs a DELO EHF Bajnokok Ligája 2020/2021-es szezonjára, amelynek első fordulóját 2020. szeptember 12-13-án rendezik. 
A Bajnokok Ligája csoportsorsolására július 1-jén 18 órától kerül sor Bécsben.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.