2018. június 6., 19:10

Nagy bravúr lenne a szolnoki címvédés

Genovában rendezik csütörtöktől szombatig a férfi vízilabda Bajnokok Ligája nyolcas döntőjét, melynek a címvédő Szolnok és az Eger révén két magyar résztvevője is lesz.

férfi vízilabda - Eger
Fotó: facebook

A Tisza-partiaknak nagyon nehéz utat kellene bejárniuk ahhoz, hogy újra ünnepelhessenek, ugyanis mindjárt a negyeddöntőben a tavalyi döntő "visszavágóján" a horvát Jug Dubrovnik ellen ugranak medencébe, majd siker esetén az olasz párharc győztese várna rájuk.

Cseh Sándor vezetőedzőnek várhatóan nélkülöznie kell egyik legjobbját, a szerb Andrija Prlainovicot, aki a Ferencvárossal szemben elveszített bajnoki döntő negyedik felvonásán megsérült. A szakember szerint már az orvosi csoda volt, hogy beinjekciózva vállalni tudta a párharcot eldöntő ötödik mérkőzést.

A Szolnoknál a legnagyobb kérdés talán az, hogy milyen fizikai állapotban lesznek a játékosok, akik a zöld-fehérek elleni finálé végére érzékelhetően teljesen elkészültek az erejükkel a hosszú és fárasztó klubszezon után.

A magyar bajnoki bronzérmes Egernek könnyebbnek ígérkezik az útja, hiszen a negyeddöntőben a spanyol Barcelonetát kellene legyőznie, majd a négy között a görög Olympiakosz és a német Spandau Berlin összecsapásának győztesével találkozna. Talán éppen ezért is a hevesiek az éremszerzést jelölték meg egyértelmű céljuknak az olaszországi tornán.

A nyolcas döntő menetrendje:
csütörtök - negyeddöntő:
Olympiakosz (görög)-Spandau Berlin (német) 16.00
ZF-Eger-CN Barceloneta (spanyol) 17.30
Jug Dubrovnik (horvát)-Szolnoki Dózsa 19.00
Pro Recco (olasz)-Brescia (olasz) 20.30
péntek - az 5-8. helyért: 16.00 és 17.30
elődöntő (Olympiakosz/Spandau Berlin - ZF-Eger/CN Barceloneta és Pro Recco/Brescia - Jug Dubrovnik/Szolnoki Dózsa) 19.00 és 20.30
szombat:
a 7. helyért: 16.00
az 5. helyért: 17.30
bronzmérkőzés: 19.00
döntő: 20.30
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.