2026. január 10., 12:24

Milánó 2026: Hivatalosan megnyitották a jégkorongcsarnokot

Hosszú csúszások után péntek este hivatalosan is megnyitották a milánói téli olimpia legnagyobb jégkorongcsarnokát.

Jégcsarnok
Fotó: TASR/AP

A helyszín lassú befejezése jelentette a fő fejfájást a szervezőbizottság számára, amelynek közlése szerint a 15 300 néző befogadására alkalmas aréna a tesztnapokon 4000 szurkolót fogad, mert akad még tennivaló a létesítményben, például a vendéglátóegységek befejezése.

A tesztesemény legfontosabb része számunkra, hogy mindent kipróbáljunk, ami a versenypályával kapcsolatos. Ennek a három napnak a célja, hogy kiderüljön, működik-e az, amit a versenyekre bevezettünk

– mondta Andrea Francisi, a szervezőbizottság egyik vezetője.

Ezen a hétvégén rendezik meg az olasz bajnokság négyes döntőjét és az Olasz Kupát, ahol lehetőség nyílik a jég minőségének és a nézők számára kialakított létesítmények felmérésére.

A Szent Júlia Csarnoknak már közel egy éve állnia kellene, de még a múlt hónapban rendezett junior (U20) divízió I/B-tornát sem ott, hanem a másik ötkarikás hokis helyszínen, a Fierában tartották.

A mostani tesztelés lényegi kérdése, hogyan vizsgázik a kipróbálatlan hűtőrendszer, azaz a jég bírja-e a napi három mérkőzéssel járó terhelést. A pálya méretével is problémák adódtak, ugyanis hiába ígérték, hogy az NHL-es szabvány alapján készül el a játéktér, egy méterrel eltértek a megfelelő mérettől.

Megosztás
Címkék