2019. február 13., 06:41

Mennyiért vehetünk jegyet a jégkorong-világbajnokságra?

Nyolc év után ismét Szlovákia rendezi a jégkorong-világbajnokságot. A helyszínek változatlanok, ahogy akkor, úgy 2019-ben is Pozsony és Kassa adnak otthont a tornának. Azonban néhány hónappal a vb előtt mi érdekeset lehet mondani? Például azt, mennyiért vásárolhat jegyet a szurkoló, mi változott az elmúlt évek alatt, és még némi esélylatolgatásba is belemehetünk.

Jégkorong VB Oroszország-Szlovákia
Fotó: TASR

Nézzük a száraz tényeket: ez lesz a nyolcvanharamdik világbajnokság, május 10-26. között rendezik, az önálló Szlovákia második alkalommal fogadhatja az elit mezőnyét, Pozsonyban és Kassán játsszák majd a meccseket, az első találkozókra a nyitónapon, 16.15-től kerül sor, az egyik ágon Finnország Kanadával, a másikon Oroszország Norvégiával csap össze, míg a torna az éremosztókkal zárul az utolsó napon, Pozsonyban, a döntő kezdési időpontja 20.15. Továbbra is tizenhatan küzdenek a minél jobb eredményért, az A csoport párharcait Kassán, a B csoportét Pozsonyban bonyolítják, mindkét ágon nyolc-nyolc csapattal. Két negyeddöntőt játszanak az egyik, két negyeddöntőt a másik városban. Az elődöntőktől minden mérkőzést a fővárosban rendeznek. Röviden ennyit az egyszerű tényekről.

Az egyik jelentős változás a nyolc évvel ezelőtti vb-hez képest, hogy a szervezők felcserélték a szlovák válogatott „otthonát”. Magyarán, míg 2011-ben Pozsonyban játszotta mindegyik meccsét a hazai alakulat, addig 2019-ben Kassa lesz a „főhadiszállás”. Tegyük hozzá gyorsan, hogy nyolc éve más volt a lebonyolítási rendszer, az akkori négy csoportból mára kettő lett, a csoportkört középdöntő követte, sőt, alsóházi rájátszást is beiktattak a négy leggyengébb számára. A tizenhatos mezőny összetétele majdnem azonos, a fehéroroszok és a szlovénok jelenleg a divízió I/A-ban szerepelnek, épp az idei két újonc, Nagy-Britannia és Olaszország jelenti a változást.

A szervezők legkevesebb 430 ezer jegyet dobnak piacra, méghozzá három szakaszra osztva. Az első csomagot szeptemberben, a másodikot decemberben kezdték értékesíteni, a harmadikot pedig februárban fogják – egyes nyilatkozatok szerint csak március 1-jétől. Az utolsó fázisban már az egyes mérkőzésekre is lehet jegyet kapni, nem csak a napi, az egész csoportra szóló vagy a „Follow Your Team” („kövesd a csapatod”) csomag elérhető. Az egyik fontos kitétel volt a szervezők részéről, hogy egy érdeklődő legfeljebb négy jegyet vásárolhat. Emellett első és második kategóriát is meghatároztak a jegyek esetében, illetve azt is számításba vették, hogy egy-egy válogatott milyen vonzerővel bír. A két nyitómeccsre, a Finnország-Kanada és az Oroszország-Norvégia találkozóra, 45 euróért juthatunk jegyhez. A kassai csoportban a szlovákok összecsapásait láthatja a néző a legtöbbért, mind a hét párharc legkevesebb 60 euróba kerül. A legolcsóbb jegy a Franciaország-Nagy-Britannia mérkőzésre szól, 10 euróért élőben látható a helyszínen. A dánok, franciák, britek és németek egymás elleni csatái 25 eurósak, a többire 45-ért válthatunk belépőt.

A pozsonyi csoportban a csehek játsszák a főszerepet, de a szervezők az orosz és az osztrák szurkolók érdeklődésében is bíznak. Mivel a rangsor alapján a csehek és a szlovákok egy csoportba kerültek volna, a szlovákok kihasználták a lehetőséget, és a listán kilencedik norvégokat átrakták a B-be, míg Szlovákiát az A-ba. Ezzel a két rivális nem ütközik egymással, és persze a szervezők reménykedhetnek abban, hogy Csehországból tízezrek érkeznek majd Pozsonyba, és hagyják a koronájukat az országban. Ennek megfelelően a cseheket tulajdonképpen hazai csapatként kezelik, hasonlóan a szlovákokhoz, kizárólag az ő párharcaik kerülnek legkevesebb 60 euróba. Itt is akad egy 10 eurós meccs, az Ausztria-Olaszország, és a lett, osztrák, olasz és norvég négyes egymás elleni összecsapásai 25 euróért tekinthetők meg. A többi találkozóért 45 eurót kérnek. A negyeddöntők legkevesebb 70 euróba kerülnek mindkét helyszínen, az elődöntők 160-ba, a bronzmeccs érdekes módon kevesebbért is látható, 145 euróért, a legolcsóbb jegy a döntőre pedig 300 euró.

A napi jegyekre is érdemes néhány mondatot szánni. A szlovákok meccsnapjaira már nem kaphatók, beleértve a nyitónapot, de talán nem meglepő módon a kevésbé hangzatos válogatottak találkozóira még igen. A szlovákok napi jegye 95 és 135 euró között mozgott, ami az aznapi mérkőzések számától is függött. Kassán a Nagy-Britannia-Dánia és a Németország-Franciaország ütközetekre 45 euróért is be lehet jutni, de akár Kanadát is láthatja az érdeklődő ugyanennyiért. Érdekes, hogy a csehek napi jegyeik 115 euróért kaphatóak, ellentétben a szlovákok 135 eurójával szemben. Tehát napi két-három mérkőzés élőben 45-115 eurót ér. A negyeddöntők napi jegye 125 eurótól kezdődik, a két elődöntőért legkevesebb 290 eurót kérnek, míg az éremosztókért 400-at.

A 2011-es világbajnokságot mondhatni politikai csatározás előzte meg arról, hogy építsenek új stadiont Pozsonyban, vagy nem. A leggyakrabban emlegetett terv a ligetfalusi volt, végül persze semmi nem lett belőle, a mai napig nem húztak fel új csarnokot a fővárosban. A második verzió lépett életbe, vagyis az Ondrej Nepela Jégcsarnok felújítása. A tizenhárom éve átadott kassai, teljes nevén Steel Arena – Kassai Ladislav Troják Stadion éveken keresztül félig készen állt, és ha fogadni lehetett volna rá, a többség inkább arra tett volna jelentős összeget, hogy a konstrukciót idővel elnyeli az enyészet. A csarnokokat fokozatosan készítik fel a vb-re, a Nepela 9 774, a Steel Arena 8 165 néző befogadására lesz alkalmas. Nyolc évvel ezelőtt 56 meccsre 406 ezer néző váltott jegyet, ami 7 264-es meccsátlagot jelentett. Azóta 64-re emelkedett a vb-meccsek száma, de mivel a két csarnok nem tartozik a legnagyobbak közé, a vb-k nézőcsúcsára aligha számíthatunk. A tavalyi dániai tornát 520 ezren látták a helyszínen, ez 8 133-as átlagot jelent. A 2017-es kölni és párizsi vb-t a 686 ezres nézőszámával és a 10 725-ös átlagával, vagy a 2015-ös csehországi abszolút rekordot a 741 ezres nézőcsúccsal és a 11 589-es meccsátlaggal képtelenség utolérni.

Nyolc éve a médiában nagy visszhangot kapott, hogy a hotelok, szállásadók jelentősen felemelték az árakat a vb idejére, és ez is szerepet játszott abban, hogy a Pozsonyba érkező szurkolók nagy része végül Ausztriában keresett szállást. Az is különös volt, hogy az osztrákokat az egyik kassai csoportba sorolták be, ahol jóval kevesebb szurkoló váltott jegyet. A kassai szállodák már teljes foglaltságot jelentenek, a környékbeli kisebb szállásadók még rendelkeznek szabad helyekkel. A nyilatkozatokból kiderül, hogy a vb alatt a szállásokat háromszoros áron értékesítik, kérdés, ez Pozsony esetében, ahol Bécs és az osztrák szállások óriási konkurenciát jelentenek, hogyan csapódnak le idén.

És ami az esélyeket illeti. A szlovákok 2011-ben Glen Hanlon irányítása alatt csak a 10. helyen végeztek, egy évre rá viszont Vladimír Vůjtek ezüstig vezette őket. Majd jött egy nyolcadik hely, azóta pedig sorozatban öt vb, amikor a negyeddöntőn kívül rekedtek a szlovákok, 2017-ben pedig kevésen múlt a bennmaradás. Dániában a kanadai Craig Ramsey ismét a kilencedik helyig jutott a csapattal, de mi más lehetne a minimális cél, mint a negyeddöntő hazai jégen. A svédek kétszeres címvédőként érkeznek majd a tornára, de emlékezzünk a 2011-es vb-re, amikor a döntőben a finnek az utolsó harmadban ötöt ütve 6:1-re verték őket. Volt-e szebb napja a finn hokinak! Talán az első vb-cím 1995-ben, amikor szintén a svédeket verték a döntőben, Stockholmban. 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.