2022. április 25., 10:18

Megvédte bajnoki címét a komáromi férfi röplabdacsapat

A szlovák férfi röplabdabajnokság bajnoki rájátszásában a komáromi röplabdázók sorozatban negyedik győzelmüket is megszerezték a fináléban, ezzel pedig megvédték bajnoki címüket. A komáromiak történetük második bajnoki címüket ünnepelhették vasárnap késő este.

komáromi röplabda
Fotó: vkspartak.sk

A férfi röplabda Niké Extraligában vasárnap este a negyedik mérkőzésre került sor a bajnoki fináléban. A címvédő komáromiaknak mindössze egy győzelemre volt szükségük a bajnoki címhez és címvédéshez, ami össze is jött Gabriel Chochoľak együttesének, miután egy drámai késő estébe nyúló találkozón öt szettben legyőzték az Eperjest és megvédték címüket a Duna-partiak.

A vendég Eperjes mindent megpróbált, hogy legalább megnehezítse a komáromiak dolgát és valamilyen módon kivívja a győzelmet.

Az előző mérkőzésekhez képest ezúttal is nagy csata alakult ki a csapatok között. A címvédő komáromiak jól kezdték az első játszmát, és hamar négypontos előnybe kerültek, egészen 12-11-ig vezettek is a házigazdák. Ezt követően az Eperjes fordítani tudott, és egy szoros első játszmában 25-23-ra behúzták az első szettet Erik Digaňa tanítványai.

A második játszmában is folyatódott a kiélezett küzdelem, 11-10-es komáromi vezetésnél a hazaiak sorozatban négy pontot is szereztek, amivel ötpontos előnybe kerültek a hazaiak. Az eperjesiek ezt már nem tudták ledolgozni mi több még nagyobb hátrányba kerültek a második szettben és végül 25-16-ra megnyerték a játszmát a Duna-partiak és egalizáltak a szetteket tekintve.

A harmadik szettben is folytatódott a kiélezett csata a felek között, úgy tűnt 15-12-es hazai vezetésnél a komáromiak ezt a szettet is behúzzák, de az eperjesiek erről másképp vélekedtek és sorozatban négy ponttal fordítani tudtak.

Ugyan a komáromiak még többször kiegyenlítettek, de a vezetést már nem tudták átvenni a szettben, így a harmadik játszmát is 25-23-ra a vendégek nyerték meg.

A negyedik szett igazi drámai csatát hozott, az eperjesiek nagyot küzdöttek, de nem tudták megnyerni a negyedik szettet, pedig ott volt a kezükben a lehetőség, hiszen három meccslabdájuk is volt, de nem tudtak élni velük. A komáromiak pedig innen is felálltak, és megfordították az eredményt, az első szettlabdájukat ki is használták és kiharcolták a döntő ötödik játszmát.

A mindent eldöntő ötödik szettben a Duna-partiak megtörték ellenfelük ellenállást és egy 5-0-s sorozattal indították az ötödik játszmát.

Az eperjesiek számára innen pedig már nem volt visszaút, a komáromiak 15-9-re megnyerték a döntő játszmát, és ezzel 3-2-re megfordították a találkozót a szetteket tekintve. Győzelmével a komáromi férfi röplabdacsapat megszerezte a negyedik győzelmet is párharc során, ami végül a címvédést és a klub történetének második bajnoki címét jelentette.

Férfi röplabda Niké Extraliga, döntő, 4. mérkőzés:

Rieker UJS Komárom - VK MIRAD UNIPO Eperjes 3-2 (23-25, 25-16, 23-25, 28-26, 15-9)

Gratulálunk a komáromi röplabdacsapat újabb bajnoki címéhez. Szép volt fiúk!

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.