2018. november 23., 09:15

Megsérült a kétszeres Stanley Kupa-győztes kapus

Lábsérülés miatt nem számíthat első számú kapusára, Matt Murray-re az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL) érdekelt Pittsburgh Penguins.

Matt Murray
Fotó: TASR/AP

Mike Sullivan vezetőedző jelezte: azért kellett sérültlistára tenni Murray-t, mert nem javult az állapota, és így tartani kell tőle, hogy felépülése a reméltnél hosszabb időt vesz igénybe.

A 24 éves kapus - aki 2016-ban és 2017-ben is bajnok volt a Penguinsszel - múlt szombat óta nem játszott, ráadásul előtte sem volt jó formában. Tizenegy szezonbeli fellépéséből csak négyszer tudott nyerni, átlagban 4,08 gólt kapott és 87,7 százalékkal védte a lövéseket.

Amíg nem szerepelhet, addig Casey DeSmith, illetve a tartalékcsapatból felhívott Tristan Jarry helyettesíti.

A Pittsburgh rosszul kezdte az idényt, jelenleg a Keleti-főcsoport 14. helyén áll, de két napja még sereghajtó volt.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.