2021. november 26., 09:42

Meddig juthatnak a magyarok?

A magyar férfi kosárlabda-válogatottra világbajnoki selejtezők várnak. November 26-án Portugáliában lép pályára, három nappal később pedig az olimpiai ezüstérmes és világbajnoki bronzérmes franciákat fogadja a csapat Kaposváron. Az E csoport negyedik tagja Montenegró. Az első három továbbjut a következő körbe, és harcolhat a világbajnoki részvételért. A tornára 2023-ban kerül sor.

kosárlabda
Fotó: MTI

Magyarország még sosem szerepelt férfi kosárlabda-világbajnokságon. A legutóbbi, 2019-es kínai vb váratlanul egészen közelinek, már-már elérhetőnek tűnt. Az első körön sikeresen túljutott a gárda, a másodikban az utolsó két fordulóig volt esélye a kijutásra. Tegyük hozzá azonnal, hogy olyan bravúrra lett volna szükség, amely csodaszámba ment volna még világviszonylatban is. Olaszországot kellett volna legyőzni, idegenben, ami végül nem jött össze.

A magyar férfiak azonban odáig jutottak, hogy az utolsó játéknapokon is számolni kellett velük, és az olaszok is tisztában voltak azzal, mi történne akkor, ha kikapnak hazai környezetben.

Nos, mindenképpen óriási teljesítménynek számított. Akkor a litvánok, az olaszok és a lengyelek utazhattak a világbajnokságra, a magyarok a sokkal erősebb és esélyesebb horvátokat, illetve hollandokat megelőzve a negyedik helyen végeztek a csoportban.

Mi történt ezután? Ivkovics Sztojan a 2017-es Európa-bajnokságot követően a 2022-esre is kivitte a csapatot. Arra a kontinenstornára, amelyet idén rendeztek volna, csakhogy a járvány közbeszólt. A FIBA Europe (az európai kosárlabda-szövetség) úgy döntött, hogy mivel a tokiói játékokat egy évvel elhalasztották, az Eb meg szinte közvetlenül utána következett volna, így a kontinensviadal háttérbe szorulna és a nagy játékosok közül sokan kihagynák, érdemes lenne inkább 2022-ben lebonyolítani. A jövő évi szeptemberi tornán a legerősebb hatosba került Magyarország. A címvédő Szlovénia, valamint Franciaország, Litvánia, Bosznia-Hercegovina és a házigazda Németország alkotja a kölni csoportot. Az első négy jut tovább a nyolcaddöntőbe, reálisan nézve a bosnyákok ellen van sansza a csapatnak. Addig azonban lejátsszák a világbajnoki selejtezők első körét.

A magyar alakulat a 2022-es Eb-részvétel kiharcolása jogán azon huszonnégy kiemelt válogatott közé került, amely egyenesen az első körbe jutott, nem kellett előselejtezőben részt vennie.

Szlovákia az előselejtező mindkét körében érdekelt volt, és mindkét esetben a csoportja második helyén végezve, 3-3-as, majd 2-2-es mérleggel zárva lépett tovább. A második körben érdekelt harminckét csapat között a szlovákok a harminckettedik helyen, a nyolcadik kalapban kaptak helyet. Az idei augusztus 30-i sorsoláson a kalapokat a FIBA-ranglista alapján állították össze. Magyarország a negyvenegyedik helyének köszönhetően az ötödikben szerepelt, az olimpián, világ- és Európa-bajnokságon még sosem szerepelt Szlovákia a hatvanötödik helyen állt. A szlovákok az A csoportba kerültek, a szerbek, lettek és belgák társaságába, a továbbjutás minimális reménye mellett. November 25-én, Léván, Belgium ellen kezd a csapat, négy nappal később Rigában vendégszerepel a lettek ellen.

kosárlabda
Fotó:  MTI

A magyar férfi kosárlabda-válogatott az E csoportba került.

Franciaország az utóbbi négy világbajnokságot nem hagyta ki, és a két utolsón bronzérmet szerzett. Az olimpiákon szintén sikeres, Londonban és Rióban egyaránt a hatodik helyen zárt, Tokióban csak a döntőben kapott ki attól az amerikai gárdától, amelyet a csoportmeccsek során felülmúlt. November 29-én, Kaposváron egy kevésbé erős francia válogatott lép majd pályára, amely elsősorban a hazai bajnokságból verődik össze (Villeurbanne, Bourg-en-Bresse), de egyértelműen a négyes favoritja, és egyáltalán nem mindegy, hogy egy-egy csapat hány pontot visz majd a második, sokkal nehezebb körbe.

A 2019-es vb résztvevőjét, Montenegrót a negyedik kalapból húzták. A 2017-es Eb-n ugyancsak szerepelt, ám a jövő évi kontinenstornáról lemaradt; mellesleg a franciákkal egy csoportban játszottak, és mindkétszer vereséget szenvedtek. A négyes leggyengébb tagja Portugália, amely az előselejtező mindkét körében érdekelt volt, és a tíz találkozón csak kétszer maradt alul. November 26-án, Matosinhosban tehát a magyar férfiak esélyesként vívnak csatát a hazaiakkal, a győzelem pedig hatalmas lépést jelentene a továbbjutás szempontjából.

A novemberi nyitó fordulókat februárban követi a harmadik, negyedik, júliusban pedig az ötödik, hatodik játéknap. Az első három helyen záró csapat továbbjut a második körbe, amely 2023 februárjáig tart, és viszi magával a hat mérkőzésen megszerzett pontokat. A huszonnégy alakulat négy, hatos csoportban folytatja a küzdelmeket, ahogy a 2019-es kvalifikáció esetében is, végül mind a négy csoportból az első három utazhat a világbajnokságra.

A 2023-as tornának a Fülöp-szigetek, Japán és Indonézia ad otthont, de Indonézia selejtezőre kényszerül. A harminckettes mezőnyben a két házigazda mellett 12 európai, 7 amerikai, 5 afrikai és 6 ázsiai-óceániai csapat kap helyet. A magyar válogatott szövetségi kapitánya, Ivkovics Sztojan a sorsolás után úgy nyilatkozott, hogy egyelőre még senki sem tudja megmondani, mennyire jó vagy rossz ez a csoport a számukra. Montenegró sokkal magasabb szinten van, mint Magyarország, tette hozzá, míg a portugálokkal kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy az elmúlt tíz évben nem léptek előre, míg a magyarok ez idő alatt fejlődtek. Magyarország legjobbja, a Real Madridban játszó és az Euroligában érdekelt Hanga Ádám nélkül készül a vb-selejtezőre.

A magyar válogatott 16 fős kerete: Allen Rosco (Niigata, japán), Benke Szilárd (Falco KC Szombathely), Eilingsfeld János (Atomerőmű SE), Ferencz Csaba (Körmend), Filipovity Márkó (Obradorio, spanyol), Golomán György (Falco), Karahodzics Kemal (Kecskemét), Keller Ákos (Falco), Lukács Norbert (Alba Fehérvár), Maronka Zsombor (Badalona, spanyol), Perl Zoltán (Falco), Pongó Marcell (Alba Fehérvár), Somogyi Ádám (Falco), Szabó Zsolt (Alba Fehérvár), Váradi Benedek (Falco), Vojvoda Dávid (Alba Fehérvár).

Megjelent a Magyar7 2021/47. számában. 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.