McDavid balszerencséje, Crosby hiánya, avagy az arany, amely kicsúszott Kanada kezéből
Az olimpiai jégkorongtorna előtt szinte mindenki biztosra vette, hogy Kanada aranyéremért érkezik, és arannyal is távozik. A világ legerősebb hokinemzete, a legnagyobb sztárokkal, az NHL visszatérésével, egyértelmű céllal: visszahódítani az olimpiai trónt.
Mégsem így történt. A döntőt az Egyesült Államok nyerte, Kanada pedig ismét kénytelen volt szembesülni azzal, hogy a papírforma az olimpián ritkán jelent garanciát.
Több tényezőt is érdemes sorra venni.
Éppen ezért az idei torna különleges jelentőséggel bírt számukra.
Az NHL-játékosok visszatérésével minden adott volt, Connor McDavid, Nathan MacKinnon, Sidney Crosby, valamint az új generáció képviselői, köztük a fiatal Celebrini. A keret minősége alapján sokan előre odaadták nekik az aranyérmet. És talán éppen ez volt az egyik probléma.
A túlzott elvárás, a kötelező győzelem terhe gyakran bénítóbb, mint az esélytelenség. Kanada még a felkészülés során is igyekezett minimalizálni a külső zavaró tényezőket, nem tették sajtónyilvánossá az edzésüket, külön városban, külön hotelben laktak, hogy elszigeteljék magukat a média és szurkolói nyomástól. Mindez azonban nem bizonyult elégnek.
A sport egyik örök törvénye, hogy nem mindig a legerősebb csapat nyer, különösen nem egy rövid tornán, mint az olimpia.
Ráadásul a sors is furcsán alakította az eseményeket. Kanada az ősi rivális Egyesült Államokkal találta szemben magát a döntőben, amely ellen történelmileg jól szerepelt a kiélezett mérkőzéseken. Elég felidézni a 2010-es vancouveri olimpia döntőjét, ahol Crosby hosszabbításban lőtt aranygólt, vagy a 2025-ös Négy Nemzet Tornáját, amelynek fináléját szintén az amerikaiak ellen nyerték meg, ismét Crosby döntő találatával.
Ezúttal azonban a kapitány sérülése mindent felborított.
A döntő ismét hosszabbításban dőlt el, de most nem volt az a játékos a jégen, aki az elmúlt másfél évtizedben annyiszor eldöntötte Kanada sorsát.
Felmerülhet a kérdés, hiányzott a vezér? Hiányzott az a játékos, aki a legnagyobb pillanatban is képes hideg fejjel dönteni?
Mások inkább mentális tényezőket látnak a háttérben.
Connor McDavid például az NHL-ben két egymást követő évben veszítette el a Stanley-kupa döntőjét az Edmontonnal, mindkétszer a Florida ellen.
Bár az ilyen párhuzamok inkább szimbolikusak, a sportban a lelki teher, a kudarcélmények és a döntőpillanatok pszichológiája gyakran többet számít, mint a puszta statisztika.
Fontos azonban hangsúlyozni, az Egyesült Államok nem szerencsével nyert. Fantasztikus hokit játszott, szervezetten, gyorsan, fegyelmezetten. Győzelmük teljesen megérdemelt volt.
Kanada veresége inkább emlékeztető arra, hogy az olimpián bármi megtörténhet. Ahol egy sérülés, egy kihagyott helyzet, vagy egy mentális megingás elég ahhoz, hogy a történések máshogy alakuljanak. És talán éppen ettől szép ez a sport.
