2018. április 12., 18:30

Már két edzőt menesztettek az NBA-ban

A New York Knicks és az Orlando edzőjétől is megválnak klubjaik, miután mindkét csapat gyengén muzsikált az alapszakaszban.

Jeff Hornacek és Frank Vogel
Fotó: TASR

A New York Knicks az alapszakasz szerdai zárását követően menesztette edzőjét, Jeff Hornaceket, miután az együttes a tréner második szezonjában is gyengén szerepelt, és nem jutott be az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) rájátszásába. Utolsó mérkőzésén legyőzte ugyan a tavalyi döntős Cleveland Cavalierst, ám így is 29 győzelemmel és 53 vereséggel fejezte be az idényt, így esélye sem volt a play-offra. Helyi sajtóértesülések szerint a klubvezetés közvetlenül a mérkőzés után értesítette a szakembert a döntésről.

A Utah Jazz egykori legendás játékosa 2016 nyarán vette át a gárdát, ám ő sem volt képes változtatni az addigi gyenge szereplésen. A csapat két idényében összesen 60 győzelem mellett 104 vereséget számlált. A New York sorozatban ötödik szezonjában maradt le a rájátszásról.

Menesztették posztjáról Frank Vogelt is, az Orlando Magic vezetőedzőjét.

A szakember irányításával a gárda 25 győzelemmel és 57 vereséggel zárta a szerdán befejeződött alapszakaszt, ami az ötödik legrosszabb mutató a ligában.

Vogel két idény alatt 54 győzelmet aratott a csapattal és 110 alkalommal kapott ki - ebben a szezonban a rájátszásba várták az együttest, de messze elmaradt a teljesítménye a várakozásoktól.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.