2021. április 7., 18:48

Már a legjobb nyolc között a kupában a DAC

A dunaszerdahelyi sárga-kékek is érdekeltek voltak a Szlovák Kupa nyolcaddöntőjében. A DAC semleges helyszínen Zólyomban lépett pályára a Rózsahegy ellen. Bernd Strock a vasárnapi Zsolna elleni mérkőzéshez képest öt helyen is változtatott a kezdőcsapat összeállításán.

Fotó: dac1904.sk

A sárga-kékek több alapemberüket is nélkülözték, többek között a három magyar játékosukat sérülés miatt. Bernd Storck több helyen is változtatott a hétvégi bajnokihoz képest, többek között a sérülésből felépülő Sidney Friede is a kezdőben kapott lehetőséget, de Abdulrahman Taiwo  és Brahim Moumou is kezdett a kupamérkőzésen.

A rózsahegyi együttes a tavalyi kiírásban a kupadöntőig menetelt, az elődöntőben éppen a dunaszerdahelyi együttest búcsúztatták a liptóiak. A bajnokságban viszont várakozáson alul teljesítenek. A liptói együttes az alsóházban a kiesés ellen menekül, ami a DAC elleni mérkőzés kezdőjén is meglátszott, hiszen Ján Haspra nyolc helyen is változtatott a hétvégi bajnokihoz képest.

Az első negyedórában a DAC kezdeményezett többet, a rózsahegyi védelem azonban jól zárta a területeket. A 16. percben egy óriási hiba után a Rózsahegy került ziccerbe, Múdry lövése éppenhogy a kapu mellé szállt. A 21. percben a DAC előtt is komoly gólszerzési lehetőség adódott, Davis passza után Balić lövését védte Krajčírik.

A mérkőzés 26. percében egy szép dunaszerdahelyi támadást követően Divković labdája után Moumou került remek helyzetbe, de lövése nem sokkal kerülte el a rózsahegyi kaput. A 34. percben a a DAC fölénye góllá érett és Divković passzát közvetlen közelről Taiwo pofozta a hálóba. Négy perccel később Moumou 21 méterről leadott löketét Krajčírik csak üggyel-bajjal tudta szögletre ütni.

A 40. percben a csallóközi együttes kettőre növelte előnyét, Sommer beadása után Taiwo nyert meg egy párharcot, majd Divković csapott le a labdára, köszönte szépen és kilőtte a bal alsó sarkot.

Szünet után a rózsahegyiek kettős cserével próbálták felpörgetni támadójátékukat. A második félidőben a cseréknek köszönhetően kiegyenlített lett a játék képe. A 61.percben Maslo előtt adódott komoly szépítési lehetőség, de Maslo szabadrúgását Jedlička nagy bravúrral hárította.

A 67. percben a sárga-kékek végleg eldöntötték a továbbjutást kérdését, miután Dominik Kružliak került helyzetbe a rózsahegyi kapu előtt, majd góllal fejezte be az akciót a DAC védője egykori csapata ellen.

A hajrában a Rózsahegy szépíteni tudott, miután három perccel a vége előtt a csereként beálló Regáli beállította a 3-1-es végeredményt. Magabiztos győzelmével a dunaszerdahelyi sárga-kékek bejutottak a negyeddöntőbe. A csallóköziek negyeddöntős ellenfele a holnap délelőtti sorsolás után derül ki.

Slovnaft Cup, nyolcaddöntő:
MFK Rózsahegy - FC DAC 1904 1-3 (0-2)
Zólyom, zárt kapuk mögött, v.: Marhefka
Gólszerzők: Regáli (87.) ill. (Taiwo (34.), Divković (40.), Kružliak (67.)
Sárga lapok: Luka (18.), Kochan (71.) ill. Sommer (29.), Davis (59.), Njie (89.)
Rózsahegy: Krajčírik - Čurma, Maslo, Luka (Gerec 54.), Filinský - Luterán (Kochan 46.), Zsigmund – Macejko (Mrva 54.), Múdry (Regáli 46.), Kubík (Madleňak 61.) - Boďa
DAC: Jedlička - Sommer, Kružliak, Beskorovainyi, Davis - Divković (Andzouana 74.), Nebyla (Müller 79.), Balić (Njie 70.), Moumou (Blackman 74.) - Friede, Taiwo (Nicolaescu 70.)

 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.