2022. július 25., 14:00

Magyarország rendezi a sportág első egyetemi világbajnokságát

Az Európai Egyetemi Sportszövetség (EUSA) tájékoztatása alapján immár hivatalos, hogy az Ultimate frizbi csapatsport 2024-ben Debrecenben debütálhat az Európai Egyetemi Játékokon!

ultimate frizbi

Mint ismert a 2024-évi Európai Egyetemi Játékokat (EEJ) Magyarország rendezi, Debrecen és Miskolc helyszínnel a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség (MEFS) szervezésében. Az ország legnépesebb sporteseményén két hét alatt, 21 sportágban, 40 ország közel 450 egyetemének mintegy 6000 hallgatója mérheti össze erejét.

Az eseményen az Ultimate frizbi sportágban 6 csapat vehet majd részt (ebből 1 magyar). Az Európai Egyetemi Játékokon  frizbiben is, ugyanúgy mint a többi csapatsportban előzetes kvalifikáció szükséges.

Ehhez kapcsolódón a Magyar Repülő Korong Szövetséget (MRKSZ) érte az a megtiszteltetés, hogy 2023-ban a Repülő Korong Világszövetséggel (WFDF)  közösen rendezheti meg a sportág első Egyetemi Világbajnokságát, amely egyben kavalifikációs versenye is lesz a 2024-es Európai Egyetemi Játékoknak.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.