2021. január 13., 08:36

Magyar vezetőedzője lett az Érsekújvár jégkorongcsapatának

A szlovák Tipos Extraligában szereplő Érsekújvár jégkorongcsapata hivatalos honlapján jelentette be Martin Hrnčar utódját, aki Magyarországról érkezik Felvidékre.

Fotó: TASR

Az utóbbi hetek gyenge eredményei miatt az érsekújvári csapat vezetősége szerződést bontott Martin Hrnčar vezetőedzővel és még kedden ki is nevezték utódját: Majoross Gergely vette át az érsekújvári csapat irányítását.

A 41 esztendős magyar szakember gazdag játékospályafutást tudhat maga mögött, hiszen a Ferencváros színeiben nevelkedett, majd az Alba Volán csapatával hétszer lett magyar bajnok.

Pályafutása során megfordult a Budapest Stars és Miskolci Jegesmedvék csapatában is. Edzősködése legelején a MAC kölyök- és serdülőcsapatainak felkészülését segítette, majd a magyar utánpótlás-válogatott szövetségi edzőjeként dolgozott, ezt követően a DVTK Jegesmedvék és a MAC Újbuda vezetőedzője volt. 2013 és 2020 között a magyar válogatottnál volt segédedző.

Majoross már pénteken bemutatkozik, a Nagymihály otthonában. Az Érsekújvár csapatánál a magyar szakember munkáját az eddigi segédedzők segítik majd.

„Igazán boldog vagyok, hogy lehetőséget kaptam Érsekújvárban. Az elmúlt két évad élmény volt számomra a szlovák extraligában, ezért örülök, hogy újfent jelen vagyok. Megnéztem néhány meccset, nagyon sok tehetséget láttam a játékosainkban. Nagyon jó munkát végeztek el az edzők, és én ezeken az alapokon tovább építem a csapatot. Természetesen minden edző szeretne valami újat átadni a saját elképzeléseiből, és ezzel én is így vagyok. Igyekezni fogok megtalálni az utat, hogy minél gyakrabban jutassuk a korongot a hálóba. Az emberelőnyök és a gólhelyzetek kihasználása az egyik út a győzelemhez, ezért ezzel fogjuk kezdeni a munkát” - nyilatkozta Majoross Gergely az érsekújváriak hivatalos honlapjának.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.