2019. február 4., 06:37

Magyar győzelem az Érsekújvár otthonában

A diósgyőrieket fogadták az érsekújváriak a Tipsport Liga 40. fordulójában. A Jegesmedvék már néhány másodperc után vezetést szereztek, amit teljes meccsnyi gólcsend követett. Az utolsó percben azonban mindkét fél betalált egyszer, ez pedig a DVTK győzelmét jelentette. Az első szlovákiai Winter Classicot a szabad ég alatt a Zólyom nyerte Besztercebányán.

hoki_érsekújvár illuszt
Fotó: TASR

A vasárnapi forduló volt az utolsó a tíznapos válogatott szünet előtt. Az Érsekújvár harmadik hazai összecsapását játszotta sorozatban, és a kassaiak ellen elszenvedett hosszabbításos vereség után azt a Diósgyőrt látta vendégül, amelynek a hatodik hely elérése is reális cél. Glen Hanlon csapata pedig úgy gondolja, valóban odaérhetnek a végére a biztos negyeddöntőt érő pozícióba, éppen az újváriakat kiütve onnan. Ehhez persze felül kellett múlniuk Zbořilékat.

A Jegesmedvék tettek is ezért, nem teketóriáztak, tizennyolc másodperc után máris betaláltak. Kiss Dániel a középső harmadból, de már a hazaiak térfeléről vágta rá, a korong pedig Matej Kristín lepkés kesztyűje felett szállt a kapuba. Potyagól – 0:1. A folytatásban hiába adódtak lehetőségei a hazai alakulatnak, képtelen volt értékesíteni azokat. Emberelőnyös helyzetben is többször kísérleteztek, de még a ziccereket is elpuskázták. A cseh Radim Hruška túlcifrázta, Andreas Štrauch a második harmadban szintén kihagyta a kínálkozó alkalmat. A miskolciaktól a 33. percben Galanisz Nikandrosz került gólhelyzetbe Somogyi Balázs passzából, Kristín azonban hárított. A kisalföldiek támadtak, de a befejezések rendre Vay Ádámon akadtak el. A DVTK hálóőre bámulatosan védett, jókora részt vállalt a sikerből.

A 43. percben újabb egyenlítési lehetőséget kaptak a zöld-fehérek, de a cseh Tomáš Pospíšil büntetőjét is hárította a magyar kapus. A hazaiak jóval több lövést eresztettek meg a vendégek kapujára, mégis maradt az egygólos diósgyőri előny. A találkozó végén Milan Jančuška lehozta Kristínt. Az érsekújváriak csapatkapitánya, a cseh Adam Zbořil a palánk melletti küzdelemben a pakkot a kanadai Alexis Loiseau-nak adta, aki húsz másodperccel a lefújás előtt könnyedén célozhatott az üres kapura a hazai harmadban – 0:2. Ezután még a szintén kanadai Nick Crawfordot küldték ki a büntetőpadra, az emberelőnyt pedig négy másodperccel a vége előtt gólra váltották a hazaiak. A bedobás után Filip Bajtek a kék vonalon álló Miroslav Zaťkonak passzolt, a hátvéd távolról rátűzte, a lövésbe pedig Radim Hruška ért bele – 1:2. A Diósgyőr elérte a célját, hét pontra csökkent ezzel a két együttes közti különbség.

Az első szlovákiai Winter Classicra Besztercebányán került sor, ahol a hazaiak a zólyomiakkal harcoltak. Az eső áztatta mérkőzést 7 500 néző látta a helyszínen. A meccs előtt a két csapat azonos pontszámmal állt a tabella első két helyén. A listavezető Zólyom háromgólos előnyre tett szert, a beszterceiek erre csak kettővel tudtak válaszolni. A válogatottak nemzetközi tornái után február 13-án a Gyetva ellen korcsolyáznak ki a hazai jégre az érsekújváriak. 

HC Mikron Nové Zámky-DVTK Jegesmedvék 1:2 (0:1, 0:0, 1:1).
Gólok/gólpasszok: 60. Hruška (Zaťko, Bajtek) – 1. Kiss (Loiseau, Harrison), 60. Loiseau
Játékvezetők: Stano, Goga – Durmis, Krajčík. Kiállítások: 5:6 (két percre); Novák és Magosi 10 percet kaptak. Emberelőny: 1:0. Emberhátrány: 0:0. Kapura lövések: 48:32. Nézők száma: 1234.
Érsekújvár: Kristín – Hain, Zaťko, Ordzovenský, Novák, Hatala, Kudla, Henderson – Ručkay, Zbořil, Jurík – Bajtek, Urban, Rogoň – Pospíšil, Hruška, Štrauch – Ondrušek, Fábry, Jakúbek – Slávik.
Diósgyőr: Vay – Kiss, Crawford, Láda, Szirányi, Milam, Gőz – Kulmala, Vas, Pance – Magosi, Loiseau, Harrison – Somogyi, Galanisz, Miskolczi – Parizek, Albert, Vojtkó.
A 40. forduló további eredményei: Besztercebánya-Zólyom 2:3; Poprád-Gyetva 3:1; Trencsén-Kassa 3:6; Liptószentmiklós-Nyitra 1:7; MAC-Zsolna 5:2. 

A bajnokság állása 

1. Zvolen                    51        28        7          6          10        174      111             104

2. B. Bystrica             51        28        6          5          12        170      123             101

3. Kassa                      51        29        4          5          13        170      120             100

4. Poprad                    52        25        8          3          16        152      134             94

5. Nitra                        51        26        5          4          16        192      126             92

6. Érsekújvár             52        25        4          5          18        136      120             88

7. Diósgyőr                 51        21        6          6          18        137      136             81

8. Trenčín                    51        22        5          4          20        132      121             80

9. Detva                      51        16        3          6          26        135      171             60

10. MAC                     51        15        3          7          26        142      178             58

11. L. Mikuláš            51        15        2          3          31        121      160             52

12. Žilina                    51        9          7          4          31        135      198             45

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.