2021. október 16., 20:45

Magabiztos 12 gólos győzelemmel debütált a nemzetközi porondon a HC DAC

Klubtörténelmi mérkőzés várt a dunaszerdahelyi kézis lányokra, miután a nemzetközi porondon az Európa Kupában is bemutatkozhatott a dunaszerdahelyi együttes. A sárga-kékek ellenfele a bosnyák ZRK Borac volt.

HC DAC
Fotó: hcdac.sk/Lelkes Ernő

Nagyszerűen kezdte első nemzetközi kupameccsét a dunaszerdahelyi együttes. A női kézilabda Európa Kupa második selejtezőfordulójának hazai odavágóján a sárga-kékek ellenfele a bosnyák ZRK Borac volt. Az első félidőben elképesztő mennyiségű gól született.

Az első öt perc után már 5-3-ra vezettek a hazai sárga-kékek, amit folyamatosan sikerült növelnie Debre Viktor együttesének.

A bosnyákok az elején próbálták még tartani a csallóközi gárdát, de Magera Noémi remek védéseinek és Juhos Kata bombasztikus formájának köszönhetően egy percig sem volt kérdés a DAC győzelme. Az első negyedórában négy góllal vezettek a hazaiak. A mérkőzés ezen szakaszában a DAC remekül védekezett, így a bosnyákok négy gólnál közelebb már nem tudtak kerülni a sárga-kékekhez.

A két csapat között lévő különbség folyamatosan nőtt. Az elképesztő formában játszó hazaiak az első félidőben 23 gólt dobtak és nyolcgólos előnyt dolgoztak ki a szünetre.

HC DAC
Fotó:  hcdac.sk/Lelkes Ernő

A második játékrész legnagyobb kérdése az volt, hány gólos előnyt harcolnak ki a sárga-kékek a jövő heti visszavágóra.

Debre Viktor vezetőedző sok játékosának is játéklehetőséget biztosított, így több fiatalnak is bizalmat szavazott. A hazaiak a második félidőt is végig uralták és további gólokkal növelték előnyüket.

A dunaszerdahelyi sportcsarnokban is kiváló hangulat uralkodott, hiszen sok szurkoló kilátogatott buzdítani a dunaszerdahelyi lányokat.

A második félidő legnagyobb részében több mint 10 gólos előnyben voltak a dunaszerdahelyiek, ugyanis már a 36. percben tízre nőtt a sárga-kékek előnye. Bízikék 14 góllal léptek meg a folytatásban, de a bosnyákok két gólt ledolgoztak a hajrában.

A DAC játékosai végig remekül játszottak és kézben tartották a mérkőzés irányítását, ami végül 12 gólos győzelmet eredményezett a klub első nemzetközi tétmérkőzésén.

A sárga-kékek legeredményesebb játékosa a 12 gólt szerző Juhos Kata volt, de Élő Beatrix is nyolc gólt szerzett, valamint Bízik Réka is öt gólt vállalt a magabiztos sikerből.

A jövő heti visszavágóra szombaton 17 órától került sor a bosnyák ellenfél otthonában.

Európa Kupa, második selejtezőforduló, odavágó:

HC DAC Dunaszerdahely – ZRK Borac 38-26 (23-15)

DAC gólszerzői: Juhos Kata 12, Élő Beatrix 8, Bízik Réka 5, Hudák Emma 3, Bízik Boglárka 3, Bugár Cintia 3, Sári Barbara 2, Demeter Virág Orsolya 1, Jagodič Melani 1

Kapcsolódó cikkeink

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.