2026. március 20., 10:21

LeBron James újabb rekordot állított be

LeBron James tripla duplával „ünnepelte” pályafutása 1611. alapszakasz-mérkőzését az észak-amerikai kosárlabda-bajnokságban, amivel így már ebben a tekintetben is rekorderré vált.

LeBron James NBA
Fotó: TASR/AP

A Los Angeles Lakers 41 éves sztárja

korábbi csapata, a Miami Heat otthonában érte be az örökrangsort közel 30 éve vezető Robert Parish-t, a Boston Celtics legendás játékosát.

James remek játékkal tette emlékezetessé az estét, melyen 19 pontot és 15 lepattanót szerzett, illetve 10 gólpasszt adott.

A háromszoros olimpiai és négyszeres NBA-bajnok kosaras szinte már minden rekordot birtokol a ligában:

többek között ő játszott a legtöbb, 23 szezonban, 22 All-Star-szereplése is csúcs, ahogy az is egyedülálló, hogy sorozatban 1297 alapszakaszmeccsen szerzett legalább tíz pontot.

A miami este ugyanakkor nem csupán LeBron Jamesről szólt, mivel kaliforniai csapattársa, a szlovén Luka Doncic 60 pontot szerzett a mérkőzésen, amivel a hazai szurkolók elismerését is kivívta, akik „MVP, MVP” rigmussal éltették a meccs hajrájában. Doncic 60 pontja történelminek nevezhető, mivel korábban senki nem tudott ennyi pontot szerezni egy meccsen a Miami ellen, egyúttal közel tíz éve, 2016. április 13. óta ő az első Lakers-játékos, aki 60 pontig jutott egy meccsen. Akkor - a 2020 januárjában elhunyt - Kobe Bryant ért el 60-at karrierje utolsó összecsapásán.

Megosztás
Címkék