2021. november 30., 14:56

Langkow triplázott, hátrányból győzött hazai pályán az Érsekújvár

A szlovák jégkorongbajnokság (Tipos Extraliga) hétfő esti mérkőzésén az Érsekújvár hazai pályán hátrányból aratott fontos győzelmet a Besztercebánya ellen.

Érsekújvári hoki
Fotó: sport.sk

A szlovák Tipos Extraliga hétfői rangadóján a forduló előtt sereghajtó Érsekújvár hazai pályán fogadta a Besztercebánya együttesét. Majoross Gergely együttese hétvégén nem lépett pályára, míg a vendégek tegnap is játszottak, így a hazaiak némileg esélyesebbnek számítottak.

A találkozó első felében nem volt nagy a tempó, igazán komoly helyzetet egyik gárda sem tudott teremteni, így végül nem is született gól az első harmadban.

A második harmadban aztán fordult a kocka, a Besztercebánya a 23. percben megtörte a gólcsendet, és második emberelőnyüket gólra váltották a vendégek Fossler góljának köszönhetően. De sokáig nem élvezhették a vendégek az előnyüket, a második harmad hatodik percében Langkow egyenlített, szintén emberelőnyös helyzetből. Nem sokáig maradt az 1-1-es állás az eredményjelzőn, a 27. percben a hazaiak védője, Roman szabálytalankodott, minekután a Besztercebánya büntetőt végezhetett el, amit Fossler gólra is váltott. A középső játékrészben újabb gól nem született, így a vendégek 2-1-es vezetésével fordulhattak a felek a záró harmadra.

Az újváriak nagyon aktívan kezdték a harmadik játékrészt, aminek meg is lett az eredménye a 45. percben egy újabb emberelőnyt váltottak gólra a hazaiak,

amivel másodszor is egyenlítettek, ezúttal Jackson góljával. Két perccel később a vendégek ismét előnybe kerülhettek volna, a hazaiakat azonban megmentette a kapuvas Breton lövésénél. Nyolc perccel a vége előtt az újvári bikák fordítani tudtak Klempa góljával. Ezt követően pedig Majoross Gergely együttese már nem adta ki a győzelmet a kezéből, hiába próbált a vendég Besztercebánya nyomást gyakorolni a hazaiak kapujára, nem sikerült kiegyenlíteniük, pedig megvolt rá az esélyük.

A mérkőzés 58. percében minden eldőlt, miután Langkow emberhátrányban szerzett újabb gólt a hazaiaknak.

Az utolsó percekben a Besztercebánya a kapusát is lehívta, de nem sikerült dramatizálni a mérkőzést, Chris Langkow pedig egy újabb góllal beállította a végeredményt, és az újváriak 5-2-es győzelmét, a kanadai támadó ráadásul mesterhármast szerzett. Győzelmének köszönhetően az Érsekújvár már nem sereghajtó, miután megelőzték a táblázaton a Liptószentmiklós együttesét, és pontszámban beérték az újonc Igló csapatát. Majoross Gergely együttese legközelebb pénteken a pozsonyi Slovan otthonában lép pályára.

Tipos Extraliga, 14. Forduló:

HC Érsekújvár - HC 05 Besztercebánya 5-2 (0-0, 1-2, 4-0)

Gólszerzők: 26. Langkow (Varga, Klempa), 45. Jackson (Šiška), 52. Klempa (Hatala, Števuliak), 58. Langkow (Klempa), 60. Langkow (Roman, Hatala) ill. 23. Fossier (Ščerbak, Melcher), 27. Fossier (büntetőből).

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.