2021. november 25., 11:31

Komáromi továbbjutás a Szlovák Kupában

A komáromi férfi-röplabdacsapat szerdán este a Szlovák Kupa első fordulójának visszavágóján újabb győzelmet aratott, ezzel a Duna-partiak, kettős győzelemmel bejutottak a legjobb négy közé.

Komárom röpi
Fotó: TASR

Drámai közel két és félórás csatát hozott a Szlovák Kupa első fordulójának visszavágója a férfi röplabdázok hazai sorozatában. A komáromi férfi-röplabdacsapat ellenfele a pozsonyi VKP volt. A rendkívül feszült és drámai meccsen végletekig kiélezett csata folyt a pályán, ami végül öt játszmás mérkőzés hozott. A vendégek a mérkőzés előtt nehéz helyzetbe kerültek, hiszen nem teljes létszámában utaztak a pozsonyi visszavágóra.

Az wlső mérkőzésen a komáromi együttes 3-1-re győzött, így kedvező helyzetből várhatták a Szlovák Kupa első fordulójának visszavágóját.

Az első játszmát a hazaiak 25-17-re megnyerték, majd a második szettben a vendégek egaliztáltak.

Ezt követően nagyon szoros csata foly a pályán, a harmadik játszmát a pozsonyiak 31-29-re lehozták és ismét szettelőnybe kerültek. A komáromiak azonban nem adták fel és két szoros szettben fordítani tudtak és 3-2-re győzni tudtak, ami a továbbjutást jelentette a vendégeknek.

A különlegesen ideges és feszült meccsen a továbbjutást Százvai Ádám harcolta ki két ásszal, de a csapat minden tagja megérdemli a tapsot és az elismerést olvasható a komáromiak közösségi oldalán.

Szlovák Kupa, 1. forduló:

VKP Pozsony - RIEKER UJS Komárom 2:3 (25:17, 17:25, 31:29, 24:26, 13:15)

Továbbjutott a Komárom kettős győzelemmel

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.