2021. április 8., 10:38

Klubtörténelmi bajnoki címet szerzett a komáromi röplabdacsapat

A komáromi férfi-röplabdacsapat története során először nyert bajnoki címet, miután a bajnoki döntő negyedik mérkőzésén legyőzték a Miavát, és megszerezték a klubtörténelmi bajnoki címet.

Fotó: vkspartak.sk

A komáromi együttes fennállása során másodszor szerepelhetett az Extraliga döntőjében. A 2014/15-ös szezonban ezüstérmes lett a gárda. A komáromiak keretében összen hét olyan játékos is volt, akik korábban bajnoki címet szereztek.

A Duna-partiak az alapszakasz negyedik helyét szerezték meg, a Robin Pělucha irányította gárda szerencsésen jött ki a koronavírus által sújtott bajnoki küzdelemből.

Ugyanis a világjárvány miatt lerövidítették a Svidník elleni negyeddöntős párharcot, amit a komáromiak 2-1-re nyertek meg. Az elődöntőben szintén közbeszólt a koronavírus, az eperjesiek elleni elődöntős párharcot szintén lerövidítették, és kettős győzelemmel jutottak tovább a komáromi röplabdások.

A döntőben a Miava várt a komáromi együttesre, az első mérkőzésen 3-1-re győztek a rivális otthonában a komáromiak, ami kulcsfontosságúnak bizonyult a párharc során.

A második mérkőzést a komáromiak hazai pályán is megnyerték 3-1 arányban, ezzel a párharcot két győzelemmel kezdték a Duna-partiak. Az első bajnoki meccslabdát a Miava otthonában próbálták bajnoki címre váltani Robin Pělucha tanítványai, de a Miava nyert és elhalasztotta a bajnokavatást.

A párharc negyedik mérkőzésén a komáromiak hazai pályán magabiztos győzelemmel 3-0-ra győztek és megszerezték a harmadik győzelmet,

ami a komáromi férfi-röplabdacsapat történelmi első bajnoki címét jelentette.

Férfi Röplabda Extraliga, rájátszás, döntő, 4. mérkőzés:
Rieker UJS Komárom - TJ Spartak Miava 3-0 (25-19, 25-21, 25-12)
Az egyik fél három győzelméig tartó párharcot a Komárom 3-1 arányban nyerte meg.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.