2018. június 8., 18:28

Kinek segítenek a magyar csapatok a szlovák élvonalban?

Az elmúlt napokban a határ mindkét oldalán sokan foglalkoztak azzal a hírrel, miszerint a szlovák jégkorong  Extraligában indulthat a következő szezontól a magyar liga két legjobb csapata a MAC Budapest, illetve DVTK Jegesmedvék.

hoki_mac-budapest.jpg

A jégkorongot ismerők számára mindez természetesen nem okoz meglepetést, hiszen a magyar csapatok a székesfehérvári Alba Volánhoz hasonlóan szerettek volna már korábban is erősebb bajnokságban részt venni, de most már nagyon közeli az indulás, hiszen a magyar kormány annak anyagi hátterét is biztosítaná annak. A nemzetközi szereplés pedig már hétköznapi Európában, igaz, a szlovákok hiába próbálkoztak évekkel ezelőtt egy cseh-szlovák bajnokságban, a nyugati szomszédoknál mindig akadt kifogás.

A magyar csapatok célja elsőre egyértelmű, a klubok erősebb bajnokságban tudjanak szerepelni, mert a hazai ellenfelek nem jelentenek megfelelő lehetőséget a fejlődésre. A Visegrádi Kupa megmutatta, hogy a magyar együttesek egyenlő ellenfelei tudnak lenni a szlovák kluboknak, így nem kell attól tartani, pofozógépek lesznek a budapestiek vagy a diósgyőriek.

Más kérdés, hogy vajon milyen kerettel tudnak majd felállni, s legfőképpen mennyi magyar játékos képes majd minden héten jégre szállni. A cél ugyanis nem titkoltan éppen az, hogy a szlovák bajnokságban edződő játékosok a magyar válogatottat is segítsék, s újra az A csoportban küzdhessenek majd a magyar fiúk a jégkorongban.

Éppen ezen múlik majd, mit hozhat az esetleges indulás. Az ugyanis biztos, újabb töltetet kapnának majd az extraligás csaták, hiszen a magyar-szlovák párharc mindig több nézőt is csalogat a csapatsportokban, s ez talán a jégen is jobb játékot eredményezne. Azt ugyanis nem szabad elfelejteni, hogy akármennyire próbálja Lintner és társai különféle marketingmódszerekkel érdekesebbé tenni a szlovák élvonal küzdelmeit, a játékosállomány messze nem tartozik az európai élvonalhoz, s ez a válogatott eredményein is meglátszik.

A szlovák hoki a legnagyobb sikerei idején, vagyis a 2002-es világbajnoki cím után elaludt, nem érkezett megfelelő mennyiségű pénz a sport gazdasági előrelendítésébe, nem épültek új csarnokok és napjainkban már egy világversenyen a negyeddöntő is hatalmas eredmény lenne. Éppen ezért próbálnak meg minden lehetséges módon csapatokat és velük elsősorban pénzt szerezni a ligába, más kérdés, hogy a forrásokat leginkább a szlovák rendszerből kellene jobban lehívni, de látjuk, a honi sporttámogatás messze van attól, amit Magyarország kínál. Ennek eredményeként már sokszor a közepes szlovák játékosok is a hazai liga helyet mást választanak.

Személy szerint csak azt kívánom a magyar csapatoknak, ha valóban el tudnak indulni az extraligában, akkor magyar játékosokkal vegyék fel a versenyt, s érjenek oda a rájátszásba, ezzel is bizonyítva, ebben a gyors játékban a két ország közötti jelentős hátrányt már csaknem ledolgozták.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.