2020. szeptember 26., 19:02

Kilencről húszra emelkedett a koronavírussal fertőzött érsekújvári jégkorongozók száma

Rossz hírek érkeztek a HC Nové Zámky extraligás jégkorongcsapat öltözőjéből, ahol szintén felütötte fejét a koronavírus. Emiatt leálltak a legmagasabb szlovákiai hokibajnokságban szereplő „érsekújvári bikák” edzései, és veszélyeztetve van a csapat bajnoki rajtja is. A 2020/2021-es jégkorongidényben az első mérkőzést október 2-án kellene lejátszaniuk Zólyomban a tavalyi bajnok Besztercebánya ellen. A mérkőzésre valószínűleg nem kerül sor a kiírt időpontban.

A hokisták már a múlt héten felfüggesztették az edzéseket, a csapat közösségi oldalán pedig ez volt olvasható: „Betegség miatt felkészülési mérkőzéseink a zsolnai farkasok ellen elmaradnak. Köszönjük szurkolóink megértését!” A jégkorong újvári szerelmesei között gyorsan elterjedt a kedvezőtlen hír, mindenki pozitív tesztekről és a játékosok koronavírusos fertőzöttségről kezdett el beszélni.

Nem véletlenül, mint ahogy ez pár nappal később kiderült Valašek Imre mérnök, a klub elnökének nyilatkozatából:

Szurkolóink bizonyára észrevették, hogy a múlt héten elmaradt csapatunk két utolsó felkészülési mérkőzése a „zsolnai farkasok” ellen, és leálltak az edzések is. Néhány játékosunknál ugyanis a koronavírusos fertőzés jeleit észleltük. A gyanúnk sajnos nem volt alaptalan, az első tesztelés kilenc pozitív eredményt hozott a játékosoknál”.

Ugyanakkor arról is szólt a hír, hogy a klub állandó kapcsolatban van a helyi Regionális Közegészségügyi Hivatallal (RÚVZ), és minden téren igyekszik megfelelni az idevonatkozó járványügyi előírásoknak. A csapat játékosait izolálták, mindenkit leteszteltek, a klub elnökét is, akinek első COVID-19 tesztje negatív eredményt hozott.

Pénteken, szeptember 25-én délután a klub közösségi oldalán frissítette a hírt, miszerint újabb fertőzötteket találtak:

A koronavírus-tesztek összes eredményét megkaptuk, ennek alapján a jégkorongcsapatnak egyelőre 20 tagja fertőződött meg COVID-19-ben. A fertőzöttek tünetmentesek, illetve csak enyhe tüneteik vannak. Reméljük, hamarosan mindannyian meggyógyulunk, és sikeresen rajtolhatunk az új idényben!”

Az érsekújvári hokicsapat háza táján követni fogjuk a további történéseket, melyekről a későbbiekben is beszámolunk.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.