2021. május 15., 18:38

Kézilabda: Továbbíródik a klubtörténelmi siker, fináléban a HC DAC

A szlovák női kézilabda bajnokság rájátszásának elődöntőjében a HC DAC a mindent eldöntő harmadik mérkőzésen fogadta a Vágsellye együttesét a döntőbe jutásért. A sárga-kékek egy végig kiélezett mérkőzésen győztek, és a szlovák bajnoki címért a 12-szeres bajnok Nagymihállyal mérkőznek meg.

DAC kézilabda
Fotó: hcdac.sk/Lelkes Ernő

A dunaszerdahelyi kézis lányok a szlovák bajnoki rájátszás elődöntőjének harmadik mérkőzésén, hazai pályán, nézők előtt fogadhatták a Vágsellye csapatát. Az egyik fél két győzelméig tartó párharc a sárga-kékek otthonában dőlt el.

A találkozó első gólját a dunaszerdahelyi együttes szerezte Bugár Cintia révén, amire a vendég vágsellyiek gyorsan válaszolni tudtak és 2-1-re fordítottak.
Mindkét csapat játékán érződött a nagy tét, a hatodik percben ismét a hazaiak kerültek előnybe Bízik Réka duplájának köszönhetően.
A Vágsellye ismét egyenlített, sőt a 8. percben ismét visszavették a vezetést a vendégek.
A kilenszeres szlovák bajnok ekkor vezetett utoljára 5-4-re.
Debre Viktor együttese ezt követően Juhos Kata duplájával fordított, majd a mérkőzésen Élő Beatrix gólja után először kerültek kétgólos előnybe a sárga-kékek.

Az első negyedóra végén már hárommal is vezettek a sárga-kékek, miután Demeter Virág Orsolya is betalált.
A vágsellyei együttes ugyan faragott háromgólos hátrányából, egyenlíteni már nem tudtak.
Bízikék a folytatásban is tartották előnyüket, a szünet előtt ismét háromgólos előnyt dolgozott ki a DAC, a szünetet jelző dudaszó előtt a vendégek kettőre csökkentették hátrányukat.

A második játékrész az elsőhöz hasonlóan dunaszerdahelyi góllal indult, majd a vendégek gyorsan szereztek két gólt, amivel ismét egy gólra csökkentették hátrányukat, de az egyenlítés ezúttal sem sikerült vendégeknek.
A 37. percben a Vágsellye kétgólos hátrányt dolgozott le ismét, és 16-16-nál hosszú idő után döntetlenre álltak a felek.

A hajrára a sárga-kékek egyik kulcsjátékosukat is elvesztették, Bugár Cintia harmadik kiállítása után megkapta a piros lapot.
A csallóközi együttes ezután ismét megrázta magát és sorozatban három gólt szerezve újra háromgólos előnybe kerültek, sőt 13 perccel a vége előtt már négy is volt két csapat között.
A vágsellyei együttesnek egyre sürgősebb lett, de nem tudtak faragni hátrányukból, három gólnál közelebb nem tudtak kerülni.
A legvégén ugyan két gólra feljöttek a vágsellyeiek, de a DAC győzelmét már nem tudták veszélyeztetni,

Győzelmével a dunaszerdahelyi együttes megnyerte a két nyertes mérkőzésig tartó párharcot, és a klub történelme során először játszhatnak a szlovák bajnoki címért a 12-szeres bajnok Iuventa Nagymihály ellen.

Szlovák bajnoki rájátszás, elődöntő, 3. mérkőzés:
HC DAC Dunaszerdahely – HK Slovan Duslo Vágsellye 25-23 (14-12)

A DAC gólszerzői:
Élő Beatrix 6, Bízik Réka 5, Bízik Boglárka 4, Juhos Kata 4, Bugár Cintia 2, Demeter Virág Orsolya 2, Melanie Jagodičová 1, Straka Mária 1
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.