2022. december 31., 13:24

Kétgólos hátrányból felállva győzelemmel zárta az évet az Érsekújvár

A szlovák jégkorong-bajnokság (Tipos Extraliga) legutóbbi pénteki játéknapján az év utolsó bajnoki fordulóját rendezték meg. Az újvári bikák hazai pályán a Trencsént fogadták, és kétgólos hátrányból álltak fel.

jégkorong
Fotó: TASR

Jó formában várhatta az Érsekújvár az év utolsó bajnoki mérkőzését, hiszen a Slovan ellen legutóbb 6-3-ra, míg a Nyitra otthonában 5-2-re győztek az újváriak, így a tabella harmadik helyéről várhatták az év utolsó bajnokiját.

A tabella elején óriási a csata, a Slovan és a negyedik helyezett Kassa között mindössze öt pont a különbség, az újváriak hátránya is csupán négy pont a címvédővel szemben.

A Trencsén elleni hazai bajnoki nem indult jól a zöld-fehérek számára, a Dukla már az ötödik percben előnybe került, majd a tizedik percben már kettővel is vezetett a Trencsén. Majoross Gergely együttese ahogyan azt a szezonban már több ízben is, ezúttal is összekapta magát.

A második harmadban előbb villámgyorsan szépítettek, majd a 33. percben kiegyenlítettek a Mikúš-fivérek góljaival. A záró játékrészben a hazaiak pedig meg is fordították a találkozó állását, tíz perccel a vége előtt Johnson szerezte meg az újváriak győzelmet jelentő találatát.

Az Érsekújvár sorozatban harmadik sikerével a dobogó legalsó fokán zárta a 2022-es évet.

A tabellát továbbra is a címvédő Slovan vezeti, miután az újvári zakó után a Nyitra otthonában javítottak a pozsonyiak. A címvédő előnye egy pont a Zólyom előtt és négy pont az Érsekújvár előtt. A negyedik helyen a kassaiak állnak egy ponttal az újváriak mögött. A bajnokság január 4-én folytatódik, az Érsekújvár hazai pályán fogadja a kerületi rivális és sereghajtó Nyitrát.

Tipos Extraliga, alapszakasz, 49. forduló:
HC MIKRON Érsekújvár - HC Dukla Trencsén 3-2 (0-2, 2-0, 1-0)
Gólszerzők:
21. T. Mikúš (Mamčics), 33. J. Mikúš (Kozák, T. Mikúš), 50. Johnson (Hatala) - 5. Sloboda (Krajčovič, Starosta), 10. Hudec (Sojčík).
A forduló további eredményei:
HKM Zólyom - HK Poprád 2-3 hosszabbítás után (0-0, 1-2, 1-0 – 0-1)
HK Nyitra – HC Slovan 3-6 (0-1, 0-3. 3-2)
HC Eperjes – HC Kassa 1-5 (0-3, 1-1, 0-1)
HK Dukla Nagymihály - HK Igló 2-3 (0-0, 2-1, 0-2)
MHK 32 Liptószentmiklós - HC 05 Besztercebánya 5-2 (1-1, 2-0, 2-1)
A tabella állása:
1.Slovan 60 pont, 2.Zólyom 59, 3. Érsekújvár 56, 4.Kassa 55, 5. Nagymihály 50, 6. Igló 50, 7. Poprád 43, 8. Besztercebánya 40, 9. Trencsén 38, 10. Liptószentmiklós 34, 11. Eperjes 27, 12. Nyitra 25
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.