2021. február 17., 12:47

Két tucatnyi pontot ledolgozva győzött a Brooklyn

Tekintélyes hátrányt ledolgozva fordított és nyert a Brooklyn Nets a Phoenix Suns vendégeként az észak-amerikai kosárlabdaliga legutóbbi játéknapján.

Phoenix Suns-Brooklyn Nets
Fotó: TASR / AP

A hazai csapat előnye a harmadik negyedben már 24 pont is volt, végül mégis alulmaradt.

A vendégeknél James Harden 28, Joe Harris 22 pontig jutott, a Phoenixnek pedig ezzel a vereséggel megszakadt a hat sikert számláló sorozata.

Minneapolisban LeBron James 30 ponttal, 13 lepattanóval és hét gólpasszal járult hozzá a Los Angeles Lakers sikeréhez,

amely egy komoly sikertelenségi szériát zárt le, ugyanis ezt megelőzően legutóbb 2015 márciusában győzött a Timberwolves vendégeként. Los Angeles-i oldalon Dennis Schröder 24 pontot dobott, míg a hazaiaknál az újonc Anthony Edwards karriercsúcsot jelentő 28 pontot ért el.

A Boston Celtics 112-99-re nyert a vendég Denver Nuggets ellen,

a sikerből Jaylen Brown pedig 27 ponttal vette ki a részét. A túloldalon Nikola Jokic 43 pontig jutott, de az ő kimagasló szereplése is kevés volt a csapatának a győzelem kiharcolásához. 

A New Orleans Pelicans megszakította három vereséget számláló negatív sorozatát,

és 144 pontot dobva verte a Grizzliest Memphisben. A New Orleans a mostani idényben még egyik mérkőzésén sem dobott ennyi pontot. Zion Williamson 31-ig jutott, emellett hét lepattanót szerzett és hat asszisztot osztott ki, míg Josh Hart 27, Brandon Ingram pedig 22 ponttal zárt.

Eredmények:
Phoenix Suns-Brooklyn Nets 124-128
Boston Celtics-Denver Nuggets 112-99
Memphis Grizzlies-New Orleans Pelicans 113-144
Milwaukee Bucks-Toronto Raptors 113-124
Minnesota Timberwolves-Los Angeles Lakers 104-112
Oklahoma City Thunder-Portland TrailBlazers 104-115
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.