2018. szeptember 14., 10:10

Két magyar csapattal indul ma a szlovák extraliga

Amit sokáig csak a magyarok akartak, a szlovákok viszont nem, az végül összejött. A Tipsport Extraliga 2018-2019-es idénye sok tekintetben hoz újdonságot, többek közt abban, hogy két magyar klub is helyet kapott az eddig kizárólag szlovák együtteseket felvonultató mezőnyben. A MAC és a DVTK belépésével nemzetközivé vált a szlovák élvonalbeli jégkorongbajnokság.

hokiliga-nitra.jpg
Galéria
+4 kép a galériában
Fotó: Tasr

Évek óta felmerült annak lehetősége, hogy a szlovák Extraligát kibővítik külföldi alakulatokkal is. A szlovák jégkorong lényegében folyamatosan ellenállt ennek a kísértésnek, sőt, inkább abban volt érdekelt, hogy ők lépjenek nagyot azzal, hogy a cseh Extraliga magába olvassza a legjobb szlovák csapatokat. A csehek ebből nem kértek, az ELH mindmáig megmaradt nemzeti ligának, és jól megvan a szlovákok nélkül is. A régi szép idők felelevenítése jobbára egyoldalú ábránd volt. Tény, hogy a két liga között jelentős különbség volt színvonal, anyagiak, infrastruktúra és tulajdonképpen minden tekintetben, rendszerint a csehek javára. Minek rontani a minőségen! Persze szó volt egyéb elképzelésekről is, de a cseh-szlovák álom mindent vitt.

A szlovák hoki a szakmabeliek, az újságírók és a szurkolók szerint is folyamatosan veszített a nívójából, az NHL-ben játszó sztárok számának fokozatos csökkenése csupán alátámasztotta a nyilvánvalót. Az ingatlanfejlesztés még a 2011-es világbajnokság esetében is pusztán szavakban valósult meg. Mára szinte mindenki belenyugodott, hogy Pozsonyban nem épült új stadion, és hát minek is, hiszen a 2019-es vb-t is meg lehet rendezni ugyanazokon a helyszíneken, és lehet majd ismét elmélkedni, miért nem érkezett annyi szurkoló a tornára, mint ahogy azt a szövetség elvárta. A jegyek ára elképesztően magas ezúttal is, a szlovák válogatott meccseire 60 és 75 euróért lehet jegyet váltani. A hét évvel ezelőtti 60 százalékos eladási mutatókat kell túlteljesíteni. Ami teljesítménynek nevezhető, hogy a kassai aréna építését csak sikerült valahogy befejezni.

Fotó:  Magyar Jégkorong Szövetség

A magyarok eleinte csak szerettek volna csatlakozni a szlovák elithez, míg a szlovákok legyintettek, jelezve, hogy a szintkülönbség jelentős, és minden bizonnyal volt ebben némi nemzeti gőg is, amit talán felesleges ecsetelni. A 2009-es kloteni 4:3 mindenesetre emlékezetes mindkét oldalon, és jelezte már ez is, hogy a magyar jégkorong egyre közelebb jut a nemzetközi elithez, míg a szlovák egyre inkább visszacsúszik a középmezőnybe. Persze ki lehet emelni a 2012-es ezüstérmet, de azóta csupán 2013-ban sikerült negyeddöntőzniük a szlovákoknak, majd utána három kilencedik hely egymás után, a 2017-es kiábrándító szereplés, amikor kevésen múlt a kiesés, 14. hely lett belőle, és egy újabb kilencedik hely.

Fotó:  TASR

A szlovák jégkorong pedig eljutott a megvilágosodásig, hogy mégiscsak érdemes belevágni a ligabővítésbe. Ehhez persze sok minden kellett, új elnök a szlovák szövetség élén, nem beszélve a Pro-Hokej, az Extraligát irányító társaság megújulásáról is. Más kérdés természetesen, hogy érdekek ütköztek ekkor is, és Martin Kohút és Richard Lintner személye sem mindenki számára kedves. És hát ne feledkezzünk meg a kor legnagyobb „értékéről” sem, a pénzről. Márpedig ez a MAC és a DVTK esetében is rendszeresen felmerült. Vajon mennyiért vásárolták be magukat az Extraligába? Az emlegetett 500 ezer euró idényenként egyesek szerint kevés, mások szerint sok, és persze a politikát sem felejtik ki néhányan, amibe jó nagy adagnyi irigység is vegyül, ugyanis a magyar kormány 600 millió forinttal támogatja a jégkorongot. Ebből az összegből már fedezhető a belépési díj.

A három évre szóló megállapodás tehát 3 millió eurót jelent a szlovák hokinak, és ezt az összeget a tíz szlovák klub között osztanák szét, vagyis 100 ezer jutna mindegyik egyesületnek szezononként, ami jelentős összeg a klubok költségvetésében. Nem véletlen ezért, hogy a klubok megszavazták a két magyar csapat csatlakozását. A magyar klubok belépését a szlovák élvonalba előre jelezte a tavaly életre hívott Visegrádi Kupa is. A további bővítés Lengyelország felé pedig szintén elképzelhető.

Fotó:  macbudapesthockey.hu

A huszonhatodik szezon tehát szeptember 14-én rajtol elméletileg, de a HK Orange 20 már szeptember 4-én lejátszotta első bajnokiját a HC 07 Detva ellen, és 4:0-ra kikapott az Ernest Bokroš vezette U20-as válogatott. Azóta újabb három találkozón is vereséget szenvedtek a Pöstyénben játszó juniorok, akikkel mindenki meccsel egyszer oda-vissza. A 2019. február 26-ig tartó alapszakasz során ötször játszanak egymással a felek, vagyis klubonként 57 mérkőzést. Ezt követi a rájátszás, először a play-off selejtezője március 1-7. között, amikor a bajnokság 7-10. alakulatai játszanak már kieséses alapon két győzelemig, majd jöhet a negyeddöntő négy győzelemig, március 9-22. között, az elődöntő március 24. és április 6. között, a döntő pedig április 9-20. között. A leggyengébb szlovák csapat az élvonalból a bennmaradásért harcolhat az I. liga győztesével március 12-23. között. Lintnerék említették a Winter Classic lehetőségét is, amelyre február 2-3. között kerülne sor, de hogy hol, azt csak októberben árulja el. A magyar klubok értelemszerűen nem eshetnek ki.

Mi várható a magyar bajnok MAC Újbudától és a döntős Diósgyőrtől? A MAC vezetőedzője, Majoross Gergely a rájátszásba szeretné vezetni a csapatát. A DVTK Jegesmedvéket az a Glen Hanlon irányítja az új szezontól, akit Szlovákiában nagyon jól ismernek, hiszen a 2010-es és a 2011-es vb-n ő irányította a szlovák válogatottat első külföldi szövetségi kapitányként. A szlovákok? Az utóbbi két idény bajnoka, a HC '05 iClinic Banská Bystrica új vezetőedzővel vág neki a szezonnak. A sikerkovács, Vladimír Országh a KHL-ben szenvedő Slovanhoz szerződött, a helyét a kanadai Dan Ceman vette át, a Champions Hockey League-ben azonban a négy meccsből csak egyet nyertek meg, és alapos veréseket kaptak. A felkészülés során 4:3-ra legyőzték a Slovant, és a csapat meghatározó játékosai, Tomáš Surový, Guillaume Asselin és Éric Faille maradtak.

Az alapszakaszgyőztes HK Nitra az elmúlt évek meghatározója, 2015-2016 bajnoka, természetesen az élmezőnyben szeretne végezni. A Dukla Trenčín a besztercebányaiakkal döntőzött az elmúlt szezonban. Az új idényben változtatott a címerén, de a húzónevek itt is maradtak. Branko Radivojevič és Tomáš Starosta mellé olyan játékosok érkeztek, mint Michal Hlinka és Milan Bartovič. Peter Oremus elég erős kerettel és szinte kizárólag szlovák hokisokkal vág neki az új idénynek. A kassaiak továbbra is Ladislav Nagyban bíznak, és persze abban, hogy a vezetésével ismét a szlovák hoki trónjára ülhetnek.

1. forduló, szeptember 14.:
17.30: Žilina-Detva, Banská Bystrica-Liptovský Mikuláš, Kassa-Zvolen; 18.00: Trenčín-Poprad, Nitra-DVTK; 19.00: MAC-Érsekújvár.

 

hokiliga-nitra.jpg
Galéria
+4 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.