2022. július 8., 11:13

Két fiatal tehetséges szlovák jégkorongozót draftoltak az első két helyen

Az olimpiai bronzérmes szlovák válogatott két tinédzser klasszisát, Juraj Slafkovskyt és Šimon Nemecet választották ki az első két helyen az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) amatőr játékosbörzéjén.

Juraj Slafkovský
Fotó: TASR/AP

A draft csütörtökön este rendezett első körében a Montreal Canadiensé volt az első választás joga, és a kanadai csapat előzetesen semmit sem árult el arról, miként dönt majd,

végül kisebb meglepetésre a mindössze 18 esztendős Slafkovskyt vitte el, aki a pekingi téli játékokon Szlovákia történetének első jégkorongérme mellett a torna legértékesebb jégkorongozójának járó díjat is megkapta, még 17 évesen.

A Canadienst a New Jersey Devils követte sorban, mely a 18 esztendős Nemecet választotta.
Slafkovsky az első szlovák jégkorongozó, aki első választott lett az NHL-drafton, Nemec pedig az első, aki második helyen kelt el.

Eddig Marian Gaborik volt a csúcstartó:

a 2014-ben Stanley Kupát nyert sztárjátékost 2000-ben a Minnesota Wild a harmadik választási joggal szerezte meg.

Az idei draft előtt a szakemberek többsége Shane Wrightot várta az első helyre, a 18 éves kanadai center azonban az első háromból is kicsúszott, miután a harmadik helyen az Arizona Coyotes Logan Cooley-t szerezte meg.
Wright végül a negyedik lett a sorban és a játékjogát a Seattle Kraken foglalta le.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.