2024. július 18., 18:18

Jól érzi magát a csuklóműtétje után Botek Ádám, komáromi kajakos bajnok

A tokiói olimpia komáromi bronzérmese, akinek a 2018-as junior és U23-as kajak-kenu világbajnokságon, a K4-es csapat tagjaként sikerült a dobogó legmagasabb fokára állnia, nemrég, az egyik erősítő gyakorlata során balesetet szenvedett, aminek következtében teljes érzéstelenítésben meg kellett műteni a bal csuklóját. Vajon ezek után hogyan alakul a további versenyekre való felkészülése?

Jól érzi magát a csuklóműtétje után Botek Ádám, komáromi kajakos bajnok
Visszapillantás a műtét előtti versenyidőszakra
Fotó: Facebook

„Az egyik edzésen egy rossz mozdulat következtében meghúzódott a kezem, majd folyamatosan fájdalmakat éreztem. Azok az összpontosítás során fokozódtak, s a kezemre estem. Előbb injekciókkal próbálták orvosolni e problémámat, de azok csak részben segítettek, s a fájdalmaim nem csillapodtak. Ezért az edzőm közreműködésével sikerült kapcsolatba lépnem Tomáš Ševčík MPH doktorral, akivel konzultáltam az egészségi állapotomról. Azt mondta: 95 százalék, hogy meg kell műtetnem a bal csuklómat, a jobb csuklóm operációja pedig még kérdéses“ – idézte fel a történteket Botek, aki július 8-án a Kassa-Saca-i kórházban esett át az elkerülhetetlen beavatkozáson. 

Szlovákia egyik legjobb kajakosa kilenc nappal az artroszkópos csuklóműtétje után ellenőrzésre tért vissza az említett kelet-szlovákiai egészségügyi intézménybe. Elárulta: ahogy már röviddel a műtétje után, úgy most is jól érzi magát.

Jól érzi magát a csuklóműtétje után Botek Ádám, komáromi kajakos bajnok
Ádám a műtétjét végző Tomáš Ševčík doktorral
Fotó:  Agel SK Rt.
Eleinte féltem az érzéstelenítéstől, de végül minden jól sikerült. Megszűntek a fájdalmaim, s azok nem is tértek vissza. Örülök annak, hogy az egynapos sebészet kézműtétre szakosodott főorvosa, Ševčík doktor úr műtött. Az operáció után a felépülés 8 hetes időszaka, a gipsz levétele után pedig rehabilitáció vár rám. Mielőbb szeretnék elkezdeni tornázni azért, hogy a lehető leggyorsabban visszakapjam a régi formámat, s újra edzhessek. Mi minden vár rám? Téli felkészülés az új idényre, vagyis a különféle kupák selejtezőire, nemzetközi versenyekre és az Európ-bajnokságra. Mindent megteszek a kitűzött céljaim teljesítéséért“

– árulta el a 27 éves élsportoló. 

Azt sem titkolta, hogy ha valaha újabb műtéten kéne átesnie, akkor is ugyanezt a kórházat választaná, amely az Agel Slovakia Rt. hálózatába tartozik. Leszögezte: rendkívül elégedett a kapott ortopédiai ellátással és Ševčík főorvos úr munkájával. Szükség esetén mindezt a kollégáinak is ajánlani fogja.  

Ha minden az elképzeléseink szerint megy, akkor Ádám részt vehet a teljes körű téli felkészülésen, és hiszem, hogy sikeres új versenyidény vár rá“

– bízik Ševčík doktor a komáromi tehetség felépülésében.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.