2020. április 11., 19:49

Jégkorong: Vay Ádám a szlovák bajnokhoz igazol

A magyar válogatott hálóőre, Vay Ádám ismét visszatér a szlovák Tipsport Ligába és a bajnok Besztercebánya játékosa lesz, árulta el a Digisport műsorában a magyar kapuvédő.

Fotó: europress.hu

Ugyan a szlovák topcsapat még nem tette közzé a hírt, ám a magyar válogatott kapusa már bejelentette az átigazolás tényét a Reggeli Start vírusvideójában és elmondta, a szlovák bajnok Besztercebánya játékosa lesz.

Hallottam, hogy sok csapat csődbe fog menni, ezért is ragadtam meg a Besztercebánya által kínált lehetőséget. A menedzseremet megkeresték, és szólt nekem, hogy van ilyen lehetőség. Úgy gondoltam, a sérülést követően ez jó ajánlat, újra bele tudok lendülni az élvonalba. A Besztercebánya már tavaly is le szeretett volna szerződtetni, szerintem elég stabilak ahhoz, hogy ne pánikoljanak”

– fogalmazott a kapus.

Vay Ádám tavaly nyáron igazolt a DVTK Jegesmedvék extraligás együttesétől a svéd másodvonalbeli Västerviks IK-hoz, ahol azonban nem igazán jöttek be a számításai, hiszen egy komoly sérülés is hátráltatta. A magyar hálóőr jelenleg is sérüléséből lábadozik és elmondása szerint augusztus 1-én lehet újra korcsolya a lábán.

Vay Ádám a 2016-os jégkorong-világbajnokság után az NHL-ben szereplő Minnesota Wild igazolta le, majd innen átkerült az AHL-es Iowa Wildhoz. A 2016/17-es évadban nem kapott lehetőséget az AHL-ben, a szezon nagyobb részét a Quad City Mallardsnál töltötte a harmadik vonalnak számító ECHL-ben.

Észak-amerikai pályafutása során a Minnesota Wild farmcsapataiban az NHL alatti másod- és harmadosztályban szerepelt, előbbiben két, utóbbiban 74 találkozón kapott lehetőséget.

Pályafutása során megfordult a kazah másodosztályban vitézkedő Szariarka Karagandi és a DVTK Jegesmedvék csapatában is.

Újdonsült csapata, a HC Besztercebánya 2017 és 2019 között egymás után háromszor nyerte meg az Extraligát, és az idén is jó úton haladt címe megvédése felé.

A szlovák illetékesek első nekifutásra  végeredményt is hirdettek és bajnoknak nyilvánították a klubot, ám később ezt döntésüket visszavonták.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.