2022. május 17., 19:15

Jégkorong Bajnokok Ligája: A harmadik kalapból várja a sorsolást a Hydro Fehérvár AV19

A fehérvári klub honlapjának keddi beszámolója szerint a 32 résztvevő csapatot négy kalapból nyolc, négycsapatos csoportra osztják az elit világbajnokság helyszínén, a finnországi Tamperében jövő szerdán sorra kerülő sorsoláson.

Fehérvár
Fotó: Hydro Fehérvár AV19 hivatalos facebook oldala

A négy kalapba a liga besorolása, a CHL rangsorrend és a saját bajnokságban való szereplés alapján kerültek a résztvevők
Az első kalapban a ligatulajdonos bajnokságok bajnokcsapatai, valamint a legmagasabban jegyzett második helyezett együttesek kerültek, a második és a harmadik kalapba a bajnokságok többi résztvevője a saját pontvadászatban való szereplés sorrendjében.

A negyedik kalapba a Kontinentális-Kupa győztese, valamint a kihívó ligák bajnokai kerültek.

A székesfehérvári együttese azzal biztosította helyét az elitsorozatban, hogy

az alapszakaszban a harmadik helyen végzett az osztrák ligában, ahol később aztán döntős volt.

A magyar klubok közül legutóbb a Dunaferr indult az akkori BEK-ben még 1996/97-ben, azaz 25 év kihagyás után lesz újra magyar csapat a legrangosabb európai klubsorozatban.
 

1. kalap: Rögle Ängelholm (svéd), Färjestad Karlstad (svéd), EV Zug (svájci), Eisbären Berlin (német), Tappara Tampere (finn), Ocelári Trinec (cseh), Red Bull Salzburg (osztrák), Lulea (svéd)
2. kalap: Fribourg-Gottéron (svájci), Red Bull München (német) , Jukurit Mikkeli (finn), Mountfield HK (cseh), Villach SV (osztrák), Skelleftea AIK (svéd), ZSC Lions Zürich (svájci), Grizzlys Wolfsburg (német)
3. kalap: Ilves Tampere (finn), Sparta Praha (cseh), Hydro Fehérvár AV19, Frölunda (svéd), Rapperswil-Jona Lakers (svájci), Straubing Tigers (német), TPS Turku (finn), HC Davos (svájci)
4. kalap: Belfast Giants (brit), Grenoble (francia), Slovan Bratislava (szlovák) Stavanger Oilers (norvég), GKS Katowice (lengyel), Aalborg Pirates (dán), Olimpija Ljubljana (szlovén), Comarch Cracovia (lengyel)
 
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.