2021. február 7., 14:23

Ismét nyert a Toronto Maple Leafs

A Toronto Maple Leafs 5-1-re legyőzte a vendég Vancouver Canucks csapatát az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) szombati játéknapján, sikerével pedig továbbra is vezeti a kanadai divíziót.

Fotó: TASR/AP

A Juharlevelesek menetelésében elévülhetetlen érdemei vannak Auston Matthewsnak, ugyanis sorozatban hetedik mérkőzésén volt eredményes.

A 23 éves amerikai játékos ezúttal kétszer is betalált, ahogy csapattársa, Wayne Simmonds is. A Toronto vezérletükkel sorozatban hetedik összecsapásán szerzett legalább egy pontot, ebből hatot meg is nyert.

A 2019-ben bajnok St. Louis Blues viszont egymás után másodszor kapott ki a vendég Arizona Coyotes csapatától, melynek színeiben Jakob Chychrun duplázott. A két gárda kedden sorozatban immár negyedszer csap össze egymás ellen St. Louisban.

A New York Islanders lezárta öt találkozón át tartó kudarcsorozatát, mivel Anders Lee hajrában ütött góljával 4-3-ra felülmúlta a Pittsburgh Penguins gárdáját.

Jordan Eberle két találattal vette ki a részét a sikerből.

Az Edmonton Oilers csapatkapitánya, Connor McDavid ugyan egy-egy góllal és gólpasszal sorozatban kilencedik mérkőzésén is szerzett pontot, viszont a csapat remeklése ellenére kikapott 6-4-re a Calgary Flames vendégeként.

McDavid kilenc góllal és 17 előkészítéssel vezeti a pontlistát.

Eredmények:
Ottawa Senators-Montreal Canadiens 1-2
St. Louis Blues-Arizona Coyotes 1-3
New York Islanders-Pittsburgh Penguins 4-3
Toronto Maple Leafs-Vancouver Canucks 5-1
Anaheim Ducks-San Jose Sharks 2-1 - szétlövéssel
Calgary Flames-Edmonton Oilers 6-4
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.