2019. április 18., 11:30

Irving vezérletével nyert újra a Boston

A 37 pontos Kyrie Irving vezérletével nyerte meg második hazai mérkőzését is a Boston Celtics az Indiana Pacers ellen az észak-amerikai kosárlabdaliga rájátszásában.

Boston Celtics-Indiana Pacers
Fotó: TASR/AP

A szerdai játéknapon három mérkőzést rendeztek, izgalmak viszont csak a bostoni találkozón voltak. A két csapat első meccsét pontatlan támadójáték és nagyon kevés kosár jellemezte, a hazaiak 84 ponttal is magabiztos sikert arattak.

A második bostoni találkozó az elsőnél lényegesen színvonalasabb és izgalmasabb volt.

Az Indiana az első három negyedben jól kosárlabdázott, a harmadik szakaszban sokkal jobb volt ellenfelénél és 11 pontos előnnyel kezdte a záró 12 percet, melyben azonban az első meccsen mutatott dobóformáját hozta. A vendégegyüttes csupán 12 pontra volt képes, az utolsó 2 perc 16 másodpercben pedig egyre sem, így 91-89-es vezetés után 99-91-re kikapott.

A meccs legjobbja Irving volt, aki 37 pontja mellett hét gólpasszt is kiosztott, de a Celtics sokat köszönhet Jayson Tatumnak is, aki 26 ponttal zárt, és az ő hármasával fordított csapata 50 másodperccel a vége előtt.

Az alapszakasz legjobbja, a Milwaukee Bucks az első meccsen kiütötte a Detroit Pistonst, amely a második találkozóra felszívta magát, de csak egy félidőn át tartott a lendülete.

A találkozón 24 perc után egy ponttal a vendégek vezettek, akik a harmadik negyedben nem tudták feltartóztatni a Jannisz Antetokounmpo vezette hazai rohamokat. A Bucks ebben a szakaszban 35 pontot szerzett és csupán 17-et kapott, ezzel gyakorlatilag el is döntötte az összecsapást.

A Bucksban Eric Bledsoe 27 ponttal, Antetokounmpo 26 ponttal és 12 lepattanóval, míg Khris Middleton 24 ponttal zárt, a Pistonsban viszont egyetlen kosaras sem jutott 20 pontig.

Houstonban szinte egy negyed alatt minden fontos kérdés eldőlt,

a Rockets ugyanis már 39-19-re vezetett 12 perc után a Utah Jazz ellen, amely az első meccshez hasonlóan szerdán is kevés ellenállást tanúsított. A Rocketsből James Harden ezúttal is kiemelkedett, 32 pontot dobott, 13 lepattanót szerzett és 10 gólpasszt adott.

Eredmények, főcsoport-negyeddöntők, 2. mérkőzések:
Keleti főcsoport:
Boston Celtics-Indiana Pacers 99-91 (Az állás: 2-0 a Boston javára)
Milwaukee Bucks-Detroit Pistons 120-99 (Az állás: 2-0 a Milwaukee javára )
Nyugati főcsoport:
Houston Rockets-Utah Jazz 118-98 (Az állás: 2-0 a Houston javára)
A párharcok az egyik csapat negyedik győzelméig tartanak.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.