2022. október 25., 09:47

Ironman-sorozat rekordot állított be Phil Kessel

A Vegas Golden Knights 3-1-re legyőzte a vendég Toronto Maple Leafs csapatát az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) hétfői játéknapján, a hazaiak csatára, Phil Kessel megszakítás nélkül 989. mérkőzésén lépett jégre, amellyel beállította Keith Yandle csúcsát.

Phil Kessel , NHL
Fotó: TASR/AP

A Pittsburgh-gel 2016-ban és 2017-ben Stanley Kupa-győztes, olimpiai ezüstérmes (2010), háromszoros All Star-válogatott

Kessel 2009. október 31-e óta nem hagyott ki összecsapást,

akkor éppen a Toronto alkalmazásában állt. A mostani meccsen egy videobíró által érvénytelenített lesgólt ütött.

A 35 esztendős amerikai csatár március 8-án úgy tarthatta életben „Ironman-sorozatát”, hogy kevesebb, mint egy percet játszott Detroitban, és ott lehetett Phoenixben gyermeke születésénél. Akkori klubja, az Arizona Coyotes ugyanis megható gesztust gyakorolt azzal, hogy repülőt bérelt neki, az első cseréjét követően beviharzott az öltözőbe, átöltözött, kivitték a repülőtérre, és mindenórás felesége mellett lehetett.

A Vancouver Canucks továbbra is egyedüliként nyeretlen a 32-es mezőnyben, miután otthon kapott ki a harmadik harmad elején 37 másodperc alatt kétszer eredményes Carolina Hurricanestől.

Az Ottawa Senators negyedik hazai fellépésén is hibátlan maradt, 4-2-re verte azt a Dallas Stars, amely eddig minden találkozóján szerzett pontot.

Nincs már százszázalékos együttes,

ugyanis a St. Louis Blues 4-0-ra kikapott a Winnipeg Jets vendégeként. Connor Hellebuyck 25 védéssel járult hozzá a sikerhez, ez volt pályafutása 29. kapott gól nélküli fellépése.

A Pittsburgh Penguins első alkalommal maradt pont nélkül, miután az Edmonton Oilers sorozatban öt gólt ütve 6-3-ra legyőzte. A Washington Capitals a második harmadban négyszer volt eredményes New Jerseyben, így a helyi Devils három győzelem után először kapott ki. A fővárosiak orosz sztárja, Alekszandr Ovecskin 122. győztes gólját ütötte, ezzel immár egyedül áll az örökrangsor második helyén, letaszítva onnan Gordie Howe-t, míg a cseh Jaromir Jagr vezet 135-tel.

Eredmények:
New Jersey Devils-Washington Capitals 3-6
Ottawa Senators-Dallas Stars 4-2
Edmonton Oilers-Pittsburgh Penguins 6-3
Winnipeg Jets-St. Louis Blues 4-0
Vegas Golden Knights-Toronto Maple Leafs 3-1
Vancouver Canucks-Carolina Hurricanes 2-3
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.