Igor Sesztyorkin lett minden idők legjobban kereső kapusa az NHL-ben
Igor Sesztyorkin, a New York Rangers orosz légiósa lett minden idők legjobban kereső kapusa az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) történetében azt követően, hogy nyolc évre 92 millió dollárért írt alá.
A liga honlapja kitért rá, hogy a 28 éves hokis átlagban 11,5 millió dollárral gazdagodik. Ezt megelőzően a montreali Carey Price (10,5 millió), valamint a floridai Szergej Bobrovszkij (10 millió) érte el a 10 millió dolláros idényenkénti fizetést a hálóőrök között. Sesztyorkinnak a nyáron jár le a négyéves, szezononkénti 5,6 millió dollárról szóló megállapodása a Rangersszel, és ha most nem hosszabbított volna, akkor szabadon távozhatna klubjától.
Chris Drury, a New York-iak általános főigazgatója elmondta:
a számok egyértelműek, mindent elárul, mit gondolnak a kapusról, mint hokijátékosról és mint emberről.
– fogalmazott.
Érdekesség, hogy Sesztyorkinnal éppen akkor állapodott meg a folytatásról a Rangers, amikor NHL-pályafutása legrosszabb mutatójánál jár december eleji összevetésben: 9 győzelem, 9 vereség és 1 hosszabbításos vereség mellett 90,8 százalékos védési hatékonyság és 2,99-es mérkőzésenkénti kapott gólátlag. A 185 centiméteres magasságával NHL-léptékkel mérve alacsonynak számító, kétszeres All Star-válogatott orosz kapus 2022-ben – amikor a liga legjobbjának választották posztján -, valamint idén a keleti főcsoport döntőjébe vezette a Rangerst.
A 2021/22-es idény óta 118 győzelmet jegyzett, és 92 százalékkal védte a lövéseket, mindkét mutatóban a második, átlagban 2,45 gólt kapott, amivel pedig a harmadik. Az orosz válogatottal 2018-ban olimpiai bajnok, kétszeres világbajnoki bronzérmes Sesztyorkin NHL-es jogát a 2014-es amatőr játékos választáson (draft) foglalta le a New York Rangers.
Azóta az alapszakaszban 144 győzelem, 68 vereség és 18 hosszabbításos vereség, 16 kapott gól nélküli mérkőzés áll a neve mellett, átlagban 92 százalékkal védett és 2,47 gólt kapott. A rájátszásban 23 győzelme és 20 veresége van, 2,41-es kapott gólátlag és 92,8 százalékos védés mellett.