2020. január 19., 13:02

Idegenben szereztek pontot a dunaszerdahelyi lányok

A cseh-szlovák közös rendezésű női kézilabda bajnokság (MOL Liga) hétvégi fordulójában a HC DAC női csapata az utolsó előtti Galgóc otthonában szerzett pontot.

HC DAC02
Fotó: dunaszerdahelyi.sk/Nagy Gyula

A MOL Liga hétvégi fordulójában a dunaszerdahelyi kézis lányok idegenben léptek pályára, a tabella utolsó előtti helyén tanyázó Galgóc otthonában. A sárga-kékek jól kezdtek, hiszen a találkozó első gólját Monika Rajnohová révén a csallóközi lányok szerezték.

Ezt követően a hazai együttes kétgólos előnyre tett szert és 4-2-re elhúztak. Mena Xavier együttese ezek után egy négygólos szériával fordított és 6-4-es vezetéssel lélektani előnybe került. A folytatásban is folytatódott az adok kapok hol egyik hol másik gárda vezetett. Az egész első félidőt nagyon kiegyenlített játék jellemezte, végül pedig a félidő is 12-12-es döntetlennel zárult.

Szünet után sem változott sokat a játék képe, hiába harcolt ki egyik csapat is kétgólos előnyt a másik mindig eltüntette hátrányát. A találkozó folyamán először a 49. percben alakult ki nagyobb különbség a két csapat között, ekkor a hazaiak három góllal megléptek, de négy perccel a vége előtt ismételten döntetlen állás állt az eredményjelzőn. A véghajrában mindkét csapat már csak 1-1 alkalommal talált a hálóba, ami azt jelentette 27-27-es döntetlennel ért véget a találkozó.

A sárga-kékek legeredményesebb játékosa a hétgólos Monika Rajnohová volt, de a DAC házi gólgyárosa Bízik Boglárka is hat gólig jutott a Galgóc otthonában.

A dunaszerdahelyi lányok ezzel 11 ponttal állnak a táblázat 10. helyén amivel továbbra is harmadik legjobb szlovák csapat a ligában a Nagymihály és a Vágsellye mögött.

MOL Liga, alapszakasz, 14. forduló:
HC Sporta Galgóc - HC DAC Dunaszerdahely
27-27 (12-12)
A DAC gólszerzői: Monika Rajnohová 7, Bízik Boglára 6, Kozma Dominika 5, Straka Mária 4, Demeter Virág Orsolya 2, Lelkes Lilla 2, Pénzes Mónika 1

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.