2021. március 23., 11:19

Idegenben győzött a ligaleső Jazz

A ligaelső Utah Jazz 25 ponttal nyert a Chicago Bulls otthonában az észak-amerikai profi kosárlabdaliga hétfői játéknapján.

NBA Utah Jazz Donovan Mitchell
Fotó: TASR/AP

A Salt Lake City-i együttesben Donovan Mitchell 30 pontot szerzett,

amelyhez a francia Rudy Gobert 21 pontja és 10 lepattanója mellett karriercsúcsot jelentő kilenc blokkot tett hozzá.

A nyugati főcsoportban utolsó előtti Houston Rockets február 5. és sorozatban 20 vereség után először tudott győzni.

A texasiak a Toronto felett diadalmaskodtak elsősorban John Wall tripla duplájának köszönhetően. A 30 éves irányító 19 pontot, 10 gólpasszt és 11 lepattanót szerzett, 2016 februárja óta először ért el három statisztikai mutatóban is kétszámjegyű eredményt. A Raptors sorozatban kilencedik alkalommal kapott ki, ez jelenleg a leghosszabb aktív sorozat a ligában.

A Los Angeles Clippers 22 pontos hátrányt ledolgozva győzött az Atlanta Hawks ellen,

megszakítva ezzel a vendégek nyolcmeccses sikersorozatát. A Bucks úgy szerezte meg sorozatban hetedik győzelmét, hogy az előző két alapszakasz legértékesebb játékosának megválasztott görög Jannisz Antetokunmpo térdsérülés miatt nem játszhatott az Indiana ellen. Távollétében Jrue Holiday volt a vezér 28 ponttal és 14 gólpasszal.

A Memphis hosszabbításban gyűrte le a Bostont,

az Oklahoma pedig 21 hárompontost süllyesztett el a gyűrűben a Minnesota idegenbeli, 112-103-as legyőzésekor.

Eredmények:
Chicago Bulls-Utah Jazz 95-120
Houston Rockets-Toronto Raptors 117-99
Memphis Grizzlies-Boston Celtics 132-126, hosszabbítás után
Milwaukee Bucks-Indiana Pacers 140-113
San Antonio Spurs-Charlotte Hornets 97-100
Cleveland Cavaliers-Sacramento Kings 105-119
Los Angeles Clippers-Atlanta Hawks 119-110
Minnesota Timberwolves-Oklahoma City Thunder 103-112
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.