2024. augusztus 31., 19:19

Hősiesen küzdve, tisztességesen helytállva, avagy ilyen volt a magyar-szlovák találkozó

Egy szlovák-magyar mérkőzés mindig is nagy presztízzsel bír, hiszen van egyfajta hangulata, élménye, a két nemzet közötti rivalizálást pedig már megszokhattuk az évek során. A két jégkorong-válogatott 2016 után találkozott először tétmeccsen.

Jégkorong
Fotó: Hajtman Gábor

Amikor megtudtam, hogy a téli olimpiai selejtezőtorna utolsó körének az egyik csoportját Pozsonyban rendezik, ahol a hazai, a kazah, és az osztrák csapat mellett a magyarok is szerepelnek majd, nem volt kérdés számomra, hogy vérbeli magyar szurkolóként ott a helyem.

Jégkorong
Fotó:  Hajtman Gábor

Bár szerettünk volna újságírói akkreditációt kapni, hogy tudjunk szöveges közvetítést készíteni a mérkőzésről, hangulatképekkel visszaadni az élményt, de ezt a Szlovák Jégkorong Szövetség nem tette lehetővé a számunkra.

Arra hivatkoztak, hogy mivel nagy az érdeklődés, ezért nem tudnak nekünk helyet biztosítani a sajtórészlegen, és a nagyobb médiumokat részesítik előnyben. Úgy tűnik, hogy a szövetség nem nézett utána médiacsaládunk hátterének, mert ha ez megtörtént volna, akkor tudnák, hogy hetilapként, portálként, illetve kiterjedt regionális hálózattal rendelkező sajtóként az egész felvidéki magyarságot lefedjük, így biztosan nem számítunk kis médiumnak.

Csak hát a Szlovák Jégkorong Szövetség az itt élő más nemzetiségi kisebbségeket sem hajlandó észrevenni.

Véleményünket továbbítottuk a Szlovák Jégkorong Szövetségnek is, választ azonban a mai napig nem kaptunk.

A legnehezebb csoportba került a magyar-válogatott

Na de térjünk vissza a jégkorongra. A 2026-os olaszországi téli olimpia jégkorongtornájának a selejetezője az utolsó fázisába érkezett, ami annyit jelent, hogy a három négyes csoportból az első helyezett harcolja ki a jogot téli olimpián való részvételre.

D: csoport, Pozsony (Szlovákia, Kazahsztán, Ausztria, Magyarország) E: csoport, Riga (Lettország, Franciaország, Szlovénia, Ukrajna) F: csoport, Koppenhága (Dánia, Norvégia, Nagy-Britannia, Japán).

A csütörtöki első napot követően (Kazahsztán 5-2 Magyarország), (Szlovákia 2-1 Ausztria) a pozsonyi selejtezőtorna pénteken folytatódott a Kazahsztán- Ausztria (2-1), és a Magyarország- Szlovákia mérkőzésekkel.

Lelkesedés és hokiünnep

A mérkőzés kezdete előtt egy órával érkeztünk meg két volt osztálytársammal a csarnokba, lelkes jégkorong-rajongókkal. Lassan megteltek a lelátók, s indulhatott a csata.

Jégkorong
Fotó:  Hajtman Gábor

A hazai szlovákok voltak többségben, de jó volt látni azt is, hogy

szép számmal érkeztek magyar szurkolók is.

Jégkorong
Fotó:  Hajtman Gábor

Nem volt más hátra, hamarosan elkezdődött a mérkőzés. Útnak indult a korong, és már hangolt is az egyik, illetve a másik szurkolótábor. Mint egy koncerten, ahol először az egyik aztán pedig a másik hangszer kapcsolódik be a darabba. Öröm volt hallani a magyar szurkolóktól az egyes rigmusokat:

"Gyerünk gyerekek, egy ország veletek!", vagy "Az itthon vagyunk!"

Jégkorong
Fotó:  Hajtman Gábor
Sajnos a felettünk ülő szlovák szurkoló hangos füttyszóval értékelte a magyar szurkolást, de mellettem egy kedves szlovák bácsi ült, akivel megvitattuk, hogy alapjában véve egy pörgős, gólgazdag, és olykor gálamérkőzést látunk, csak éppen más-más csapatnak szurkolunk.
Kőkemény küzdelem, de realitás és papírforma

Az első magyar gólnál szinte felrobbant a magyar szektor, én meg alig hittem a szememnek:

"Micsoda? Vezetünk a szlovákok ellen?" Máris felcsillant a remény, hogy ezen a mérkőzésen bármi megtörténhet! Nem sokáig tartott az öröm, ugyanis a szlovákok szintén kihasználták az emberelőnyüket és kiegyenlítettek.

Az első harmadot azonban sikerült döntetlenre hozni, ez pedig kifejezetten biztató volt abból kiindulva, hogy milyen különbség van a két válogatott között.

A második harmadban aztán magukhoz vették az irányítást a szlovákok, s két gólos hazai előnnyel zárult a középső játékrész. A magyaroknak ebben a periódusban nem igazán sikerült kapura lőni, és sajnos Sofron Istvánnak is ez volt az utolsó harmada, hiszen egy fejre irányuló ütközés után úgy kellett őt lesegíteni a jégről. Reméljük, hogy nincs komolyabb baja, és a vasárnapi mérkőzésre már jégre tud lépni.

Jégkorong
Fotó:  Hajtman Gábor

A záró harmadra kiszakadt a gólzsák, mindkét csapat többször is betalált. Míg a szlovákok négyszer, addig a magyar válogatott két gólt tudott lőni. Először a szlovákok voltak eredményesek, de 4-1-után a szlovák Gernát esett el a saját harmadában, elhagyta a korongot,

Bartalis István le is csapott rá, a játékszert pedig fonákkal gyönyörűen Hlavaj háta mögé lőtte, így visszaállt a kétgólos különbség (4-2).

Nem sokkal később azonban újra három volt közte, Hudáček megindulása góllal végződött.  Egy perc sem kellett hozzá, amikor Bartalis István ismét betalált, így meglőtte saját maga második, és a magyar csapat harmadik gólját. Ezután sokáig maradt az 5-3-as eredmény, és tulajdonképpen a játék képe alapján ezzel az állással ki is lehetett volna egyezni, hiszen leszámítva a két gólt és a kevés magyar kapuralövést, nem volt nagy különbség a két csapat között.

Jégkorong
Fotó:  Hajtman Gábor

Az utolsó három percben jött két védelmi hiba, melyet ezen a szinten nem szabad elkövetni. A szlovákok pedig éltek is a két lehetőséggel, így beállították a 7-3-as végeredményt.

Jégkorong
Fotó:  Hajtman Gábor
Küzdő magyarok, tapasztaltabb és eredményesebb szlovákok

Leszámítva az utolsó két gólt, összességében egy nagyon jó mérkőzést játszott a magyar válogatott Pozsonyban. Volt pár védelmi hiba, melyet el lehetett volna kerülni, ám egy küzdeni akaró magyar csapatot láttam játszani a jégén, így szerintem minden rajongó elégedett lehet, ugyanis egyelőre ennyire képes a magyar-jégkorong egy élcsapat ellen.

Jó látni azt, hogy sikerül fokozatosan felzárkózni az élcsapatokhoz. Olyan volt ez, mintha egy A-csoportos mérkőzést játszottak volna a fiúk.

A magyar-jégkorong fejlődéséhez pedig pontosan az kell, hogy a szlovákokhoz hasonlóan, minél több A-csoportos csapat ellen mérkőzzön meg a válogatott.

És ki tudja, a frissen kinevezett szövetségi edző, Majoross Gergely munkája lehet, hogy már jövő tavaszra beérik, és akár egy A-csoportos bennmaradást is ünnepelhetünk majd.

Jégkorong
Fotó:  Hajtman Gábor

Na de ne szaladjunk ennyire előre, egyelőre maradjunk a realitás talaján, de álmodni azért csak szabad, hiszen ez élteti a szurkolót igazán. Mint ahogy ez a mérkőzés is, melynek a hangulata fergeteges volt. Hatalmas dolognak számított közel nyolcezer néző előtt szurkolni a magyar válogatottnak Szlovákiában.

Jégkorong
Fotó:  Hajtman Gábor

Annak is örülök, hogy a megszokott régi kilencvenes évekbeli szlovák-magyar ellentétből mára szinte már nem maradt semmi, és nem történt semmiféle konfliktus a két szurkolótábor között.

Mindenki biztatta a saját csapatát, és ez így is van jól!

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.