2023. április 11., 12:21

Hogy lesz így téli olimpia 2030-ban? Szapporo 34-re halasztaná pályázatát

Jamasita Jasuhiro, a Japán Olimpiai Bizottság elnöke szerint Szapporo elhalaszthatja téli olimpiai pályázatát 2030-ról 2034-re.

téli olimpia 2034 Szapporo
Fotó: TASR/AP

A Hokkaido prefektúrában található város polgármesterét, Akimoto Kacuhirót vasárnap választották újra két olimpiarendezést ellenző jelölttel szemben, így többen arra számítottak, hogy Szapporo folytatja majd pályázatát a 2030-as téli játékokért.

A régió lakosai egy januári közvélemény-kutatás alapján nem támogatják a rendezési terveket,

ezért a tisztségviselők későbbi időpontban gondolkodnak.

„Nehéz az emberek támogatása nélkül folytatni az eredeti pályázatot” - mondta Jamasita, aki az adatok alapján megemlítette, „az tisztán látszik, hogy sok helyi lakos aggódik”.

Decemberben a Japán Olimpiai Bizottság és Szapporo tisztviselői közölték, hogy a 2021-es tokiói nyári olimpia vesztegetési botrányai miatt átgondolják a pályázatot, bár azt kijelentették, hogy nem lépnek vissza.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) korábban bejelentette, hogy várhatóan 2024-re halasztja a 2030-as játékok házigazdájának kijelölését.

Szapporo bizonytalansága nyomán Salt Lake City tekinthető hivatalos pályázónak, bár az amerikai város inkább a 2034-es játékoknak adna otthont, hogy elkerülje a „szponzori ütközést” a 2028-as Los Angeles-i nyári olimpiával. Rajtuk kívül a NOB bíztatására Svédország és Svájc is érdeklődik a hét év múlva sorra kerülő téli játékok iránt.

Japán eddig kétszer rendezett téli olimpiát: 1972-ben szapporói, 1998-ban naganói helyszínnel.

A 2026-os téli olimpiára Milánóban és Cortina d'Ampezzóban kerül sor.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.