2019. november 9., 18:13

Hazai pályán szenvedtek vereséget a dunaszerdahelyi kézis lányok

A cseh-szlovák közös rendezésű bajnokság 10. fordulójának szombati játéknapján a dunaszerdahelyi lányok hazai pályán szenvedtek vereséget a Vágsellye együttesétől.

dsz kézi
Galéria
+2 kép a galériában

Nem sikerült az újabb bravúr a dunaszerdahelyi kézis lányoknak, miután a HC DAC hazai pályán szenvedett nyolcgólos vereséget a Vágsellye együttesétől.

Mena Hoekendijk Xavier tanítványai végig hátrányban játszottak,

a vágsellyei együttes az első perctől kezdve kontrollálta a játékot,

már a 2. percben háromgólos előnyben voltak a vendégek. Ezt követően a sárga-kékek visszajöttek és egy gólra csökkentették hátrányukat, a 6. percben a vendégek 5-4-re vezettek. A DAC játékosainak az egyenlítés ugyan nem sikerült, de végig 1-2 góllal tartani tudták a lépést az ellenféllel.

A félidő végére viszont a vágsellyei együttes négy góllal is meglépett, amit a játékrész végéig meg is tartottak.

Fordulást követően a vendégek kezdtek jobban, és egy ötgólos sorozat után kilenc góllal megléptek a sárga-kékektől. A vendégek számára ezt követően már csak formalitás volt a találkozó és a mérkőzés végéig meg is őrizték vezetésüket és

végül nyolc góllal bizonyultak jobbnak a dunaszerdahelyi lányoknál.

A hazaiak legeredményesebb játékosa ezúttal a hatgólos Kozma Dominika és az ötgólos Bízik Boglárka volt.

A dunaszerdahelyi lányok legközelebb szerdán lépnek pályára a cseh DHC Sokol Poruba együttese ellen 18 órától.

MOL Liga, 10. forduló:
HC DAC Dunaszerdahely – HK Duslo Slovan Vágsellye 22-30 (14-18)
A DAC legeredményesebb játékosai: Kozma Dominika 6, Bízik Boglárka 5, Straka Mária 3, Bugár Cintia 3, Demeter Virág Orsolya 2, Brunczvik Fanni 1, Pénzes Mónika 1, Lelkes Lilla 1
dsz kézi
Galéria
+2 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.