2021. december 1., 11:04

Háromgólos hátrányból fordítottak a floridaiak

A Florida Panthers a harmadik harmadban négy gólt szerezve fordított és nyert a vendég Washington Capitals ellen az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) keddi játéknapján.

Florida
Fotó: TASR/AP

A Capitals az első két harmadban nagyszerűen játszott és 40 perc után 4-1-re vezetett, a harmadikban azonban nem bírta el a Panthers folyamatos rohamait. A floridai gárda 26-szor lőtt kapura a záróperiódusban, s az 53. percre kiegyenlített, majd 15 másodperccel a vége előtt Sam Reinhart révén megszerezte a győzelmet.

A Panthers két vereség után győzött újra, és a sikerrel pontszámban beérte a Keleti főcsoport élén a Washingtont és a Toronto Maple Leafst, egyúttal eléjük is került, mivel egy meccsel kevesebbet játszott eddig, mint két riválisa.

A címvédő Tampa Bay Lightningnak sem volt elég a győzelemhez a háromgólos előny. A floridai együttes a St. Louis Blues vendégeként az első harmadot 3-0-ra nyerte,

a folytatásban viszont képtelen volt újra bevenni Jordan Binnington kapuját, a Blues pedig ledolgozta hátrányát, majd a szétlövésben diadalmaskodott.  

Az Anaheim Ducks ugyancsak háromgólos előnyt adott el a Los Angeles Kings vendégeként, ráadásul egészen a 48. percig 4-1-re vezetett, de a házigazda egyenlíteni tudott. A nap harmadik nagy fordítása viszont nem jött össze, mivel szétlövésben a Ducks meg tudta nyerni a találkozót, melyen a győztes büntetőt az egy-egy góllal és gólpasszal záró - Kevin Shuttinkirk értékesítette.

A Kings legutóbbi hét meccséből hatot elveszített, a találkozó előtt derült ki, hogy csatárát, Brendan Lemieux-t öt mérkőzésre eltiltották, mivel az Ottawa elleni hétvégi mérkőzésen megharapta a rivális játékosát, Brady Tkachukot.

A Nashville Predators a Lightninghoz hasonlóan 3-0-lal zárta a nyitónegyedet a Columbus Blue Jackets elleni csatában, viszont a folytatásban sem lassított és végül 6-0-lal kiütötte vendégét. A meccs legjobbja Filip Forsberg volt,

aki a klubcsúcsot beállítva négy gólt ütött.

A hazaiak kapusa, Juuse Saros a Columbus mind a 27 kísérletét hárította és a szezonban először zárt hibátlanul, ez volt karrierje 15. kapott gól nélküli mérkőzése.
A Detroit Red Wings kiélezett találkozót nyert meg 2-1-re Bostonban és szerezte meg a klub történetének 3000. győzelmét.

Eredmények:
Florida Panthers-Washington Capitals 5-4
Dallas Stars-Carolina Hurricanes 4-1
St. Louis Blues-Tampa Bay Lightning 4-3, szétlövéssel
Nashville Predators-Columbus Blue Jackets 6-0
Minnesota Wild-Arizona Coyotes 5-2
Boston Bruins-Detroit Red Wings 1-2
New Jersey Devils-San Jose Sharks 2-5
Los Angeles Kings-Anaheim Ducks 4-5, szétlövéssel
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.