2022. október 28., 18:36

Hanga Ádám visszatért

Öt hét kényszerpihenő után visszatért a kosárpalánkok alá Hanga Ádám. A Real Madrid hazai pályán 92-95-re kikapott a Virtus Bolognától a férfi Euroliga csütörtök esti mérkőzésén. A magyar kosarasnak csupán pár perc játékidő jutott az 5. fordulóban, mindenesetre örömteli hír, hogy az Európa-bajnokság után gyorsan felépült.

Hanga Ádám
Fotó: Hanga Ádám FB-oldala

Hanga Ádám a szeptemberi kölni Európa-bajnokságon szenvedett combsérülést, két kisebb szakadást állapítottak meg a bal combhajlítójában. Az elsőt a bosnyákok elleni nyitó meccsen, a szlovénok ellen nem lépett pályára, a másikat a harmadik, vagyis a franciák elleni találkozón szenvedte el. A szalag nem sérült, csak az izom. A magyar válogatott utolsó két csoportmérkőzését már kihagyta, az Eb ezzel véget ért számára, várt rá a rehabilitáció. Az előző idényben szintén küzdött hasonló gondokkal, akkor három alkalommal is beszakadt a combhajlítója.

Hangára tehát rövid pihenő várt, a szeptember végi sevillai spanyol szuperkupa elődöntőjében három percet játszott a Betis ellen, a Barcelona elleni döntőre viszont már nem nevezték. A fővárosiak hosszabbítás után 89-83-ra győztek, ezzel sorozatban ötödször nyerték meg a szuperkupát.

A harminchárom éves magyar alacsonybedobó pihenhetett tovább, ami azt jelentette, hogy lemarad a spanyol bajnokság rajtjáról. Közben megszületett a fia, október 27-én pedig visszatért a kosarak alá. A Virtus Bologna volt az ellenfél, és a hazaiak jól kezdték az összecsapást. Az első negyedet 24-18-ra lehozták, a másodikat ugyan 21-23-ra elveszítették, de a szünetre 45-41-es vezetéssel vonulhattak le. Hanga az első félidőben kapott szerepet, 4:16 percet játszott a mérkőzésen, pontot nem dobott, volt egy asszisztja és egy védekezőlepattanója, valamint két személyi hibája. A harmadik negyedben fordult a kocka, 19-27-tel nyerte ezt az olasz csapat, 64-68 volt az állás, és főleg Gabriel Deck 28 pontjának köszönhetően az utolsó játékrészt 28-27-re ismét megnyerte a Real, miközben a Virtus 15 ponttal is vezetett, a végeredmény 92-95 lett. A bolognaiak a kétpontosokban villogtak, 66,7%-os pontossággal dobálták a duplákat, és idei második sikerüket aratták az Euroligában.

A Real Madrid két győzelem mellett három vereséget könyvelhetett el a 2022-2023-as szezonban, és a nem teljes 5. forduló után a tizennyolc csapatos mezőnyben a tizenkettedik helyen áll, míg a Bologna a tizennegyedik. A pénteki nap, egyben a forduló rangadója az isztambuli derbi.

Az utolsó két idényben az Anadolu Efes nyerte meg az Euroligát, ám jelenleg 2-2-es mérleggel csak a nyolcadik helyen áll, míg a Fenerbahçe négy fordulót követően egyedüliként veretlen – miután tegnap az Olimpiakosz hazai pályán vereséget szenvedett a Monacótól –, és vezeti a ligát. Tegyük hozzá azonnal, az alapszakasz 34 körből áll, messze még a vége.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.