2022. március 20., 09:20

Ha nehezen is, de legyőzte cseh ellenfelét a HC DAC

A hétközi kupasiker után szombaton már a bajnoki mérkőzéseké volt a főszerep a szlovák-cseh női kézilabda-bajnokságban. A dunaszerdahelyi lányok hazai közönség előtt a cseh Plzeň csapatát látták vendégül.

hcdac
Fotó: hcdac.sk

Hétközben a Szlovák Kupában a csallóközi együttesnek sikerült kivívnia a döntőbe jutást, ahol a nagy rivális zempléni Nagymihály ellen szállnak harcba a kupagyőzelemért Bízikék. Debre Viktor együttese szombaton a MOL Ligában a cseh Plzeň együttese ellen lépett pályára hazai közönség előtt.

A sárga-kék együttes ezúttal is több kulcsemberét volt kénytelen nélkülözni. A vendégek nagyon jól kezdték a mérkőzést, és szinte az első perctől kezdve vezettek is. A csehek a nyolcadik perc végén már három góllal 5-2-re is megléptek, a hazaiak ugyan egy gólra felzárkóztak, az egyenlítés már nem jött össze. A Plzeň ezt követően ismét meglépett és a 12. percre már négygólos előnyt épített ki. A csallóközi együttes nem adta fel és mindössze hét perc alatt eltüntették a különbséget, kiegyenlítettek 10-10-re.

A vendégcsapat szinte végig vezetett az első játékrészben, végül kétgólos cseh előnnyel zárult az első félidő.

Szünetről visszatérve a hazaiak magukhoz ragadták a kezdeményezést és gyorsan ledolgozták hátrányukat, sőt a mérkőzés 35. percében már a DAC volt előnyben. Ezt követően a csapat már nem engedte ki kezéből a vezetést. A csehek hiába próbálkoztak, az utolsó tíz percben már nem tudtak közelebb férkőzni a sárga-kékekhez. Debre Viktor védencei megtartották előnyüket és végül négygólos győzelmet arattak a Plzeň ellen, megerősítve ezzel harmadik helyüket a tabellán.

MOL Liga, 22. forduló

HC DAC Dunaszerdahely - DHC Plzeň 26-22 (12-14)

DAC gólszerzői: Juhos Kata 6, Élő Beatrix 6, Erika Rajnohová 6, Sári Barbara 4, Bízik Réka 2, Hudák Emma 1, Bugár Cintia 1.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.