2018. május 15., 19:32

Győzelemmel búcsúztak a szlovákok!

Szépen búcsúzott a szlovák válogatott miután gólzáporos mérkőzésen 7-4 arányban győzte le a pont nélkül záró fehéroroszokat a dániai világbajnokságon.

Szlovákia jégkorong vb 2018
Fotó: TASR

A szlovák csapat számára tét nélküli volt a fehéroroszok elleni mérkőzése, miután a játéknap elején a svájciak kiütötték 5-1-re a franciákat ezzel pedig biztossá vált, hogy a szlovákok nem juthatnak be a negyeddöntőbe.

A szlovák csapat ennek ellenére is remekül kedzett miután 18 másodperc után megszerezte a vezetést a találkozón és bizony jelezték ezt a találkozót is komolyan veszik és szépen szeretnének búcsúzni a dániai világbajnokságtól. A szlovák csapat első gólját a találkozón Andrej Sekera és Ladislav Nagy asszisztja után Martin Bakoš szerezte.

A 9. percben a fehéroroszok is megvillantak és Platt lövését azonban Rybár hatástalanította. A szlovák csapat a 10. percben kettőre növelte előnyét, miután emberelőnyős szituációból Jurčo szerzett gólt Bakoš és Nagy passzát követően. Az első harmad 13. percében a fehéroroszok óriási esélyt szalasztottak el a szépítés megszerzésére, Rybár ezúttal is útját állta a lövésnek. 

A második harmadban a fehéroroszok jóval aktívabban kezdtek, de a harmad első felében nem sikerült a szlovák hálóba találniuk. A 32. percben a fehéroroszok emberhátrányból szereztek gólt, miután egy óriási hiba után Kitarov mattolta Rybárt egy gólra csökkentve hátrányukat. Ezt követően a fehérorosz együttes vérszemet kapott és három perccel a szépítés követően Linglet révén sikerült is kiegyenlíteniük.

A második periódus hajrájában a szlovák csapat két alkalommal is komoly veszély teremtett a fehérorosz kapu előtt, de nem sikerült ismét megszerezni a vezetést a remekül védő Trusnak köszönhetően.

A záró periódus elképesztő tűzijátékot hozott ami a gólok számát illeti összesen hét gólt láthattunk az utolsó harmadban. A 48. percben a szlovák válogatott nyitotta meg a gólcsapot a harmadik harmadban és Bakoš góljával ismét vezettek a szlovákok.

A fehéroroszok válasza 44 másodperc eltével érkezett is Kovryšin talált a második harmadban beálló Čiliak kapujába. Az 50. percben a fehéroroszok megfordították a mérkőzés állását, miután Vorobey emberelőnyből talált a szlovák kapuba. Az 51. percben egy remek akció végén Jurčo ismét betalált egalizálva az eredményt.

Öt perccel a vége előtt Hovorka gondoskodott az újabb fordulatról vezetéshez jutatva ismét  a szlovák válogaottat majd egy perccel később Ďaloga kapott egy remek korongot, de a védők az utolsó pillanatban szabálytalankodtak a szlovák támadóval szemben ami után büntetőt végezhettek el a szlovákok, amit maga a sértett értékesített magabiztosan. A találkozó végeredményét az utolsó másodpercekben Krištof emberelőnyből állította be. 

Győzelmével a szlovák válogatott szépen búcsúzot a dániai világbajnokságtól, míg a fehéroroszok pont nélkül estek ki az elitből. Jövőre Szlovákiában rendezik meg a világbajnokságot. 

Fehéroroszország – Szlovákia 4-7 (0-2, 2-0, 2-5)
Helyszín: Royal Arena (Koppenhága). Játékvezetők: Hribik (cseh), Lemelin (amerikai)
Gólszerzők: 32:24 Kitarov (Drozd, Falkovskij), 35:00 Linglet (Levša, Platt), 48:37 Kovyršin (Suško, Pavlovič), 50:18 Vorobey (Šarangovič, Platt) ill. 00:18 Bakoš (Nagy, Sekera), 10:07 Jurčo (Bakoš, Nagy), 47:53 Bakoš (Nagy), 51:17 Jurčo (Bakoš, Nagy), 54:57 Hovorka (Krištof), 55:48 Ďaloga (büntetőből), 59:42 Kištof (Jurčo, Nagy)
Fehéroroszország: Trus (M. Karnauchov) – Faľkovskij, Vorobej, Lisovec, Chenkeľ, Korobov, Ustinenko – Platt, Šarangovič, Linglet – Suško, Kovyršin, Pavlovič – Kislyj, Razvadovskij, Levša – Drozd, Kitarov, Gavrus – Materuchin.Szövetségi kapitány: Pushkov
Szlovákia: Rybár (Čiliak) – Čajkovský, Sekera, Graňák, Ďaloga, Jaroš, Fehérváry, Grman, Jánošík – Bakoš, Nagy, Jurčo – Haščák, Krištof, Hovorka – Bondra, Buc, Svitana – Cingel, Marcinko, Kudrna. Szövetségi kapitány: Ramsay
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.