2023. október 7., 10:32

Garát Zsombor a tengerentúlon folytatja

Az észak-amerikai ECHL-ben szereplő Worcester Railers szerződtette a 2023/24-es idényre a válogatott jégkorongozót, Garát Zsombort.

Garát Zsombor
Fotó: Garát Zsombor hivatalos Facebook-oldal

A tengerentúli hokiliga harmadosztályában érdekelt együttes az NHL-es New York Islanders egyik tartalékcsapata.
A klub a honlapján emlékeztetett, hogy a 26 éves magyar hátvéd az előző idényben az Erste Ligában szereplő Budapest JA-ban 36 mérkőzésen 15 pontot (5 gól, 10 gólpassz) szerzett.

Garát a májusi elitvilágbajnokságon - amelyen búcsúzott az élvonaltól a magyar csapat - hét összecsapáson lépett jégre és egy asszisztja volt.

A játékos szeptemberben részt vehetett az Islanders edzőtáborában, majd a másodosztályban szereplő Bridgeport Islanders táborába került.

Ő volt a negyedik magyar hokis - az első hátvéd -, aki NHL-es táborban szerepelhetett. Korábban a kapus Szuper Levente (Dallas Stars, Calgary Flames, St. Louis Blues), a csatár Vas János (Dallas Stars) és a szintén kapus Vay Ádám (Minnesota Wild) vehetett részt ilyen felkészülésben.

Az Edmonton Oilers által 1999-ben - első magyarként - draftolt Gröschl Tamás végül nem volt táborban.

A Worcester Railers 23 fős kerettel szombaton (ma) kezdi meg a felkészülést a szezonra, amely október végén rajtol.
 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.